Na jó, ha igazán őszinték akarunk lenni, én már tulajdonképpen nyolc éves koromtól fogva gyanakodtam, hogy a Jézuskának segítői lehetnek a házon belül. A szüleim azt mondták, az ajándékozó majd a kulcslyukon keresztül érkezik meg hozzánk, erre én betömtem az össze ilyen nyílást a lakásban - apa ezért a tettemért kivételesen nem ruházott meg, mert a nagyi (az anyósa) nem tudta kinyitni egyik bejárati ajtónkat sem. (Apa azóta is úgy emlegeti azt a napot, mint élete egyik legnyugodtabb időszakát...)
Aztán az is gyanús volt, amikor kilenc éves koromban hamarabb értünk haza a moziból, mint ahogy azt apu gondolta, és az ajándékok helyett -kapkodó ügyetlenkedése folytán- ő került a fa alá.
A karácsonyi készülődésnek nálunk különös, izgalmas, néha pedig tragikomikus szertartásai vannak. Diák voltom miatt a fákat rendszerint én szállítom haza, kivétel ez alól a fenyő, ami apa dolga. Ezen kívül ő veszi meg a halat is, ami a fürdőszobában úszkál, ama végzetes napig, amíg anyu meg nem főzi. Emlékszem, egyszer apa elszámolta magát a hal beszerzésével, ezért egy hétig a szomszédba jártunk át fürödni.
A vízből is ő veszi ki: ott áll gumicsizmában, esőkabátban -hiába, a tapasztalat - s kezében a merítővel kergeti szerencsétlen halat, többnyire sikertelenül. Ilyenkor mindig kedvenc filmem jut az eszembe: Horgász a pácban. Egyszer segíteni akartam apucinak, gondoltam, ha beledobom a bekapcsolt hajszárítót a vízbe, kimúlik az állat, és így könnyebb megfogni. Rövid legyek? Volt egy megrázó élménye...
Közben anyukám már a konyhában szorgoskodik, és a húgom, valamint a sütnivaló közötti kozmikus hasonlóságokról értekezik: ez a bejgli is olyan, mint az Irén; már tíz óra, de még nem akar kelni... Egyébként a karácsonyfát a tartóba is apu állítja. Ha még nem említettem volna, ő a pénzügyön dolgozik a Polgármesteri Hivatalban, de ahogy a fa szárát elnézem, a költségvetést valahogy jobban le tudta faragni. A munkáját figyelve jut az eszembe, hogy a fejszével való ügyeskedései miatt komoly esélye van rá, hogy az ünnepi vacsora után mind a tíz ujja helyett csak kilencet vagy nyolcat fog tudni majd megnyalni.
A tavalyi karácsonyunk egyébként különösen emlékezetes a családunk számára, mert apuval akkor nem történt semmilyen baleset. Egyébként nekünk nincs politikailag semleges fánk: hol jobbra, hol balra dől.
Dél körül már ínycsiklandozó illatok, vagy sötét füstfelhők szállnak a konyhából, anyu szórakozottságától függően. Elkezdődik a fa díszítése. Anyu behozza a tavalyról megmaradt szaloncukrokat, én pedig dühöngök, hogy még mindig van olyan rejtekhelye, amit még nem fedeztem fel. Délutánra a lakásunkat megszállja egy semmivel sem összetéveszthető, mennybéli nyugalom; hallgatjuk a puha hó ropogását az erkélyen, a hideg fuvallatok játékát a redőnyökön - ezt az élvezetet és idilli csendet csak néha-néha zavarja meg a fáról a padlóra hulló üvegdíszek tompa durranása. Ebből is látható, azért nem töretlen az öröm. A díszítés után a fa alá pakoljuk az ajándékainkat, és felkapcsoljuk a kínai piacon vásárolt égősort: megbízható termék, két év alatt eddig csak hármunkat rázott meg, de szerencsére nem kellett sok időt kórházban töltenünk miatta. Azért használunk égőket, mert apu az átlagosnál is jobban fél a tűztől, igaz, ez abból adódik, hogy ismeri a helyi tűzoltókat. Két éve is három órás késéssel, és négy kocsival érkeztek ki hozzánk, amikor meggyújtottunk egy csillagszórót a fán. Elég égő volt: az egész laktanya kijött hozzánk háztűz-nézőbe.
Az ajándékok átadása előtt az előszobában várakozunk izgatottan, csak anyu pityereg, mert sehol nem találja a "Karácsony Jimmy-vel" cd-t. Kicsit vigasztaljuk, hogy majd előkerül, ne bánkódjon, de csak zokog az istenadta. Lehet, mégsem kellett volna összetörnünk, a maradványait meg gondosan elégetnünk?
Hirtelen megszólal a csengő, ami jelzi, hogy hozzánk is megjött a Jézuska - s a nem várt rokonok tömkelege. Nekünk a meglepetéstől, nekik a kinti hidegtől szokott az arcukra fagyni a mosoly. A rokonokkal kibővülve gyűlünk a fa köré, és elénekeljük a Csendes éjt - persze jó hangosan. A dalt a nagyi zongorán kíséri - a szomszéd pedig az elválasztó fal döngetésével.
Kibontjuk az ajándékokat, s ahogy az már lenni szokott, mindenki megkapja azt, amit már tavaly szeretett volna - nem megkapni. Ezután boldog karácsonyt kívánunk egymásnak, leülünk vacsorázni az ünnepi asztal mellé, s végre egy jót beszélgetünk, sőt, viccelődünk is egy kicsit. Jól szórakozunk, ki a nevetéstől fuldokol, ki a torkán akadt halszálkától.
Így telik nálunk a karácsony. Így vált meghitté, így lett igazán a miénk. Remélem, az idén sem lesz ez máshogyan!
BOLDOG KARÁCSONYT!