13 éve hunyt el Wagner András, Szombathely rendszerváltás utáni első polgármestere

Szombathely Város Közgyűlése 2007-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki.

A sokat, és sokszor joggal kárhoztatott politikai életnek vannak felemelő pillanatai is. Szombathelyen ezek közé tartozik a városi temető díszsírhelyén évről-évre visszatérő közös emlékezés, amelynek során Wagner András élete és közszolgálati tevékenysége előtt tisztelegnek a város tisztségviselői, egykori és mai képviselői. Mint ismeretes, Wagner András Szombathely rendszerváltozás utáni első polgármestere, 2007. május 31-én hunyt el. Az 1953-ban, Szombathelyen született politikus a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán, majd az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem technika szakán szerzett diplomát. 1975-től a Körmendi Gimnázium és Szakközépiskola tanára, 1983-tól a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Technika Tanszékének adjunktusa volt. A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjeként 1990-ben választották Szombathely polgármesterévé. Tisztségét két cikluson át töltötte be. 1998-tól az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságának főigazgatója, miniszteri biztos, majd a Szombathelyi TISZK elnöke volt. Egy tragikus közlekedési baleset szövődményeként 54 évesen hunyt el. Szombathely Város Közgyűlése 2007-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki.

(Feiszt György Facebook bejegyzése)

Hát akkor most mi légyen? Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselő és Wagner András polgármester Szombathely belvárosában
Czika László

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek