A tüntetők szerint hatalmas összegeket sikkasztottak el, miközben az országot súlyos áradások sújtják.
Ferdinand Marcos elnök arra kérte a demonstrálókat, hogy békésen fejezzék ki véleményüket. A megmozdulást vezető Teddy Casino, a baloldali szervezetekből álló Bagong Alyansang Makabayan szövetség elnöke azt követelte, hogy térítsék vissza az ellopott pénzeket, és a felelősök kerüljenek börtönbe.
A tiltakozás egyik fontos helyszíne az az ikonikus sugárút, ahol 1986-ban tömegek tüntettek Marcos elnök apja ellen, és végül elérték a diktátor hatalomból való eltávolítását.
A mostani korrupciós botrány az ország egyik legnagyobb ilyen ügye, és már több magas rangú politikus bukását is okozta, köztük a szenátus elnökéét és Martin Romualdezét, aki az alsóház vezetője, valamint az államfő unokatestvére.
A botrány középpontjában az árvízvédelemre szánt állami pénzek állnak. Az ügy már Marcos elnök júliusi beszédében is hangsúlyosan megjelent, miután az országot hetekig tartó, halálos áldozatokat követelő áradások sújtották.
A hónap elején egy építőipari cég vezetői több mint 30 képviselőt, valamint a közmunkaügyi minisztérium tisztviselőit vádolták meg kenőpénzek elfogadásával.
A pénzügyminisztérium becslése szerint 2023 és 2025 között az okozott pénzügyi kár elérheti a 118,5 milliárd pesót, azaz mintegy 687 milliárd forintot.
Címlapfotó: Francis R. Malasig