Első emlékeim közé tartozik, amikor két szomszéd kislány, a szőke Aranka és cserfes Nelli azzal zárt a saját szobámból, hogy az általuk sürgősen megkonzultálandó téma nem tartozik rám. Lehettem vagy hatéves, nem nagyon értettem a dolgot, de buksi fejemmel kapizsgáltam, hogy itten valami nagyon nem stimmel...
Nem tudom, talán másokat nem rekesztettek ki szobájukból ilyen érzékeny életkorban, de nem emlékszem, hogy valaha valaki is sérelmezte volta, hogy képviselőink rendszeresen kizárnak bennünket az ülésről, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, afféle úri huncutság, hogy elsüssünk egy közhelyet is. (Igaz, az sem nagyon tűnik fel senkinek, hogy lassan le lehet forgatni egy komplett Forró nyomon műsort a városházán, de ezt a szálat most ejtsük, hagyjuk meg a kollegáknak, a bezárások helyett maradjunk a kizárásoknál).
Azért mégiscsak fura, hogy az általunk választott, fizetett, minket képviselő politikusok megbízható rendszerességgel közlik, hogy sorry, de ehhez nektek nem sok közötök van, kamera kikapcs, kulcs ráfordít, húzzál ki a saját szobádból. Mit szólnánk hozzá, ha Tibi bácsi, a gumijavítónk kiparancsolna bennünket a műhelyéből, amikor a kerekünket centírozza, mondván, ez már nem tartozik ránk.
Az önkormányzatokról szóló törvény valóban lehetőséget ad zárt ülések megtartására, de azt csak rendkívül indokolt esetben, főleg fegyelmi és személyi kérdések tárgyalásakor, s alkalmanként gazdasági indokkal. Ez utóbbiban csak akkor, ha üzleti érdeket sértene a nyilvánosság. Mivel ez utóbbi fogalmat nem szabályozza jogszabály, a polgármester gyakorlatilag akkor rendel el zárt ülést, amikor akar. A miénk akarós típus.
Igazából alapjáraton sem értem, miért ne tudhatnánk minden gazdasági ügyről, amiről képviselőink döntenek, mi lehet az a nagy üzleti titok, amit akár az önkormányzat, akár egy magáncég nem hozhat nyilvánosságra. Az önkormányzat ennyivel tartozik a polgároknak, a magáncég pedig nyelje le ezt a békát, ha már zsíros állami pénzeket szeretne zsebre gyűrni. Külön elkeserítő, hogy a gazdasági és pályáztatási döntések jelentős része zárt ajtók mögött születik egy olyan testületben, ahol mind a hatalmon levők, mind az ellenzék füle mögött vaj van, s amely gyakorlat további tápot ad a városszerte keringő pletykáknak. Kiszámolhatná valaki, mennyi pénzt veszítene város, ha nyilvánosan tárgyalnának meg minden gazdasági ügyet, mennyi lenne az ára a nyilvánosságnak. Én boldogan kifizetném a rám eső különbözetet. Arra meg csak nagyon csúnyákat tudnánk írni, hogy ügyeket azért tárgyalnak zárt ajtók mögött, mert egyszerűen kényesek (SA-FÓ botrányok).
Ha a képviselőink ragaszkodnak a zárt üléshez, volna egy áthidaló javaslatom. Mi lenne, ha ezentúl nyitott zárt ülések lennének. Ne kérdezze senki, mi értelme lenne! Annyi biztos, mint a legutóbbi testületi ülésnek, ahol a demokrácia nagy épülésére a képviselőink név szerint döntöttek a város főtérének átalakításáról. Zárt ülésen!
