A szombathelyi Premontrei Gimnázium patinás nagytermében (csütörtök délután hat órakor) már vagy három-négyszázan torlódunk. A székek a fejek fölött vándorolnak, minden talpaltnyi résbe újabb és újabb ülőhely kerül. A bejáratot kémleljük. "Ő is?" "Te, ez tudod ki?" "Na ja, képzeld, ez az Ő férje..." - kovácsolódik össze a társaság. Szemben a falon, a pulpitus fölött Szent Norbert és Szűz Mária szobra figyel, utoljára tán a Bocskai Egyetem előadásain láttak hasonló, lelkes és népes városi sereget. Sokan vagyunk, épp elegen, a teremben megrekedt kánikulában egymást bökdössük: Levegőt! A kiáltásra hátul ablakok nyílnak, így mégiscsak jobb a jobb. A Sajtóklub média-hőse, a Demokrata és a Magyar Nemzet véres-tollú publicistája, a csípős humoráról, odamondogatós, eposzi jelzőiről nevezetes fideszes újságíró, Bayer Zsolt késik. Még vagy fél órát fővünk így, saját levünkben, mire az ajtóban végre megpillantjuk Őt.
Bayer baráti és laza
Sehol az öltönyös merevség, Ő mégiscsak más, amolyan egyéniség, íróember, tehát értelmiségi, akinek a farmer-póló még kijár. A helyi fiatal pártkatonák mások, Ők, mint amolyan háztáji ügynökök szigorúan zakóban, frissen vasalt ingben jelennek meg. (Istenem, Narancs Klub! Ki emlékszik azokra az (id)Ők-re? Tán Bayer...) Az összefogás, adja hírül az egyik gyerek-arcú öltönyös, sajnos ezúttal hiányos, a szombathelyi elnök, Viktor jobb keze, Dr. Hende Csaba bármennyire is sajnálja, nem lehet ma közöttünk.
Együtt örvendezünk, Bayer Zsoltnak tegnap kisfia született. A késés oka tehát érthető, saját bevallása szerint hajnali fél négykor még valahol a Tiszán (legalábbis így halljuk) immáron harmadik gyermeke tiszteletére Szent János áldomást ivott. Mi megtapsoljuk. Mielőtt Bayerrel mélyebb vizekre eveznénk, újra beavat, részletesen elmeséli családja történetét. A sváb nagyapáét, aki 1946-ban inkább elbujdosott a Fertő-tó mocsarában, mintsem hogy hagyta volna magát kitelepíteni - és aki haláláig minden Híradó után elmondta németül: "Akkor lesz itt jó világ, ha Budapesttől Kanizsáig minden fán egy kommunista lóg." (Mámoros tapsvihar.) Aztán apjáét, aki ötvenhatban mondott nemet a csábító nyugatnak, majd a sajátjáét, aki a nyolcvanas években jött vissza Németországból. Aztán elkövetkezett a legújabb-kori történelem legkritikusabb éve, benne a választások. A Bayer-család a második forduló előtt újra nyugat felé tekintett, az édesapa megmondta: fiam csomagoljunk, mert most már tényleg nincs mire várni. Miért? "Mert ha egy ilyen négy év után ezek képesek voltak visszajönni - elemez Bayer-papa - nincs más megoldás, csak feladni a reményt."
Még egy hétig világvége hangulat uralkodott a Bayer családban, mígnem egy szép napon ráébredtek: "Az a helyzet, kedves barátaim, sok mindennek van itt most az ideje, de az emigrációnak nincs. Most ki kell állni a bástyára, most fekete és fehér az élet, most mindennek tétje van. Bármennyire tiltakoznak ez ellen a helyzet ellen ŐK, kettő darab Magyarország van: az övék meg a miénk" A kérdés már csak az, hogy kié lesz az ország: "a hideg virsli, langyos sör-féle Kádár-Magyarországé, vagy a Miénk". Hát most mindannyiunknak döntenie kell, és a jó oldal mellé állni. Majd hozzáteszi, már sokan felismerték a helyes utat, hisz egyre többen vagyunk. Amit semmi sem jelez jobban, minthogy Ők egyre jobban félnek Mitőlünk: "És minél jobban félnek, Én annál klasszabbul érzem magam." Szóval jó irányban haladnak a Mi közös dolgaink...
"Ami romba döntötte álmaim virágos kertjét"
Röpke Kovács Lacázás, gnómos törpézés, és más gusztustalan csúszómászó komcsik emlegetése után rátérhetünk az élet nagy igazságaira. Az első: A kommunista nem vész el csak átalakul. A második: Amúgy akármivé alakul, akkor is csak büdös komcsi marad. És a harmadik: A kommunista akkor is hazudik, ha kérdez.
A választásokról pedig csak annyit, hogy Kovács Lacika, no meg a diszlexiás, analfabéta Medgyessy, aki már Kádár idején az adóság igájába hajtotta a nép fejét, igen sajátságos körülmények között nyertek. Bayer szerint kicsit sok volt benne a véletlen, amiből hármat fel is sorol: csupán egytized százalékkal nyert az MSZP, egytized százalékon bukott a MIÉP, és a "szeretve tisztelt" SZDSZ-nek pedig egy tizeddel sikerült bekerülnie.
"Kérem, soha ne mondják azt, hogy a következő négy esztendőben! Mindig úgy fogalmazzunk, hogy az előttünk álló évben, mert nincsen ám az kőbe vésve, hogy ezeknek négy évig kell maradniuk!" - nyugtat a szónok. Majd egy kérdésre bevallja, Ő nem fél, nincs is mitől félnie. "Egy végtelenül szelíd, kenyérre kenhető kis fickónak tartom magam, és nem értem, egyesek miért vannak rajtam felháborodva." Akkor sem félt, amikor 1988-ban egy éjszakán megalapították a Fideszt, és ezzel az egyetemi vagy főiskolai helyét veszélyeztette, amikor olyan kőkemény komcsik lestek rá, mint például Gál Zoltán "helyes, disznóarcú kisfia". (Minden szitokszó felér egy örömmel, mennél büdösebb, gusztustalanabb, annál nagyobb a nevetés és a taps. A legnagyobb tetszést egyébként Lendavi Ildikó csúnyaságának és sötét kádárista cenzoros múltjának kifigurázása hozza.) Bayer folytatja, most sem fél, bár azért senkinek ne legyen illúziója: "Ha úgy fordul az élet szekere, hogy az életben egyszer megtehetnék, Ők gondolkodás nélkül közénk lövetnének." Kitől is félnénk, hiszen mára Ők: "pitiánerek, gusztustalankák, szerencsétlenek, nyavalyások és diszlexiások."
Szekeres Imre nem görény
Bayer sajtóügyekben is megosztja velünk véleményét. Szerinte könnyen ugrál az, és emleget független és objektív tájékoztatást, aki "szent seggével" tizenkét évig rátelepedett a médiára. Ő végre egy "egyáltalán nem objektív, és kőkemény jobboldali" médiát szeretne. Ezért a közeljövőben a jobboldal saját csatornát, rádiót és újságot fog létrehozni. Persze azért a pénteki Sajtóklub is megmarad, ha "szeretve tisztelt" barátjával, Lovas Pistával egyvégtében bírósági tárgyaláson ülnek is. Aztán viccesen elmeséli, nemrég pert vesztett a kis gusztustalanság, az "aranyos" Szekeres Imre ellen, akit egy szösszenetében legörényezett. A bírósági döntés értelmében aztán lehozták a Nemzetben a helyreigazítást, amely így szólt: "Szekeres Imre nem görény."
Eztán egy huszárvágással már a globalizmus rákfenéjét kutatjuk, a reklámokkal agyonzsúfolt fogyasztói társadalmat piszkáljuk, csöppnyi pusztuló Rómát és egy csipetnyi világvégét emlegetünk. Közben egy olyan új világot álmodunk, amelyben végre elhisszük, nem a Chibó "a legtöbb, mi adható".
A civil párbeszéd valahol itt véget is ér, néhány kérdés azonban még érkezik. Egy hallgató például azt hiányolja, miért nem keményebb a parlamentben a Fidesz, miért engedik, hogy a 3/3-as Medgyessy miniszterelnök lehessen. Bayer válasza erre, hogy Ő nem a Fidesz, közel áll hozzájuk, de a nevükben nem nyilatkozhat. Egy másik kérdező a szombathelyi önkormányzati választások kimenetelére kíváncsi, válaszként Bayer arról beszél, mennyire szégyelli mostanában, hogy budapesti. Majd (a választások második fordulója előtt SMS-ekben is terjedő) híres-hírhedt Horthy-idézettel magyarázza ezt, ami a "fehér terror" legelején, egy bizonyos lovon hangzott el: "Tetemre hívom ezt a bűnös várost, mely levetette nemzeti színét és vörös szirmokba öltözött."
A mozgalom igazán kint a folyósón ölt testet, a Polgári Összefogás Szombathelyért az asztaloknál tovább szerveződik. Bárki, aki nevét, lakcímét és telefonszámát egy papírra feljegyzi, már csatlakozott is. A civil, természetesen ilyen mód alulról szerveződő kezdeményezés egy dobozba pénzadományokat is gyűjt. Most tehát végre MINDENKI kedve szerint adakozhat a polgári jövőért...
Vonatkozó fórumunk:
BAYER ZSOLT - A csúcs !!!!!
