Május közepén jelentették be a kínai hatóságok, hogy rekordidő, 10 nap alatt tesztelnék a koronavírus-járvány eredeti gócpontjának számító Vuhan teljes, 11 milliós lakosságát. A feszített tempóval jól haladnak, pénteken majdnem 1,5 tesztet végeztek el, írja a BBC nyomán az Index. Egészen pontosan 1 470 950 tesztet csináltak meg pénteken, de ezek között egyetlen pozitív mintát sem találtak – sőt, pénteken egész Kínából sem jelentettek új pozitív esetet, először a járvány kitörése óta. Vuhanban a teljes lakosság tesztelése egyrészt a második hullám elleni védekezés részét képezi, de az iskolák, üzletek újranyitását is a tünetmentes, de fertőzött betegek kiszűrésével készítenék elő. A koronavírus-járvány kitörése óta közel 83 ezer koronavírusos megbetegedést, 4634 halálesetet és több mint 78 ezer gyógyult beteget regisztráltak. Az országban jelenleg 79 aktív esetről tudni hivatalosan.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!