Erőműépítés Szombathelyen

A megállapodás öt-tízezer városlakót érint...

Az ÉDÁSZ Rt. két gázmotoros erőmű építését tervezi Szombathelyen legkésőbb jövő augusztusig. Erről is szól az a megállapodás, amelyet szerdán írt alá a város, az ÉDÁSZ Rt, és a szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.

Nem egyszerű beruházásról van itt szó
Az áramszolgáltató megvásárolta a város tulajdonában lévő Távhő Kft. egynegyedét. Nem véletlen, hogy az ÉDÁSZ érdekeltséget szerzett a szombathelyi távfűtési piacon, hiszen a gázerőmű, amelyet most készülnek felállítani nem csak elektromos áramot, de egyúttal jó sok hőt is termel, amelyet immár saját tulajdonrészű cégén keresztül értékesíthet az áramszolgáltató.

Az önkormányzat is jelentős haszonra tesz szert: az ÉDÁSZ-szal kötött üzlet révén mintegy 200 millió forint üti a markát.
Az ÉDÁSZ vezérigazgatója elmondta, bár tulajdonrészt szereztek a Távhő Kft-ből, a fűtésdíj ármeghatározásában nem kívánnak részt venni, mert, mint mondta, ez a város feladata. Az áramszolgáltató már több várossal kötött hasonló megállapodást. Többek között Veszprémmel és Csornával, de tárgyalásokat folytatnak Sopron és Mosonmagyaróvár önkormányzatával is.

Kapcsolt energiatermelés, olcsó fűtés
Szabó Gábor polgármester a beruházást korszakos jelentőségűnek nevezte. A szerződéssel Szombathelyen egy úgynevezett kapcsolt energiatermelési rendszer jön létre. A két felállítandó gázerőmű a hőszolgáltatónak hőenergiát az áramszolgáltatónak villamos energiát termel majd. A gázerőműben hulladékként termelődő hő jóval olcsóbb a kazánban előállítottnál. Ezt a szombathelyiek saját pénztárcájukon érezhetik a jövőben, állítják az üzletben érdekelt felek.

Szombathelyen jelenleg 1126 forintba kerül egy kJ hőenergia
A mostani beruházás révén a távhőszolgáltató átlagosan 500 forintért vásárolja majd a hőt kJ-onként. A Távhő Kft. vezérigazgatója, Popovics Attila szerint a gázárak vártható emelkedését a távfűtésben résztvevők csak minimálisan érzékelik majd. A hőenergia fogyasztói ára szerinte negyven százalékos gázáremelésig szinten tartható lesz, mondta.

A megállapodás 5-10 ezer szombathelyit érint
Dr. Szabó Gábor kérdésünkre elárulta, a beruházásból befolyó 200 milliónak már előre lekötött helye van a költségvetésben. Bérlakások építésétől kezdve a sportcsarnokon keresztül egy sor dologra fordítják a pénzt.

A polgármester szerint mégsem ez a lényeg. Állítja, az is előfordulhat, hogy a távfűtés ára jó ideig egyáltalán nem emelkedik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet