A Távhő-díj nem politikai, hanem szakmai kérdés!

A helyi baloldal a Fidesz-MDF választási ígéreteire reagált...

Az MSZP és az SZDSZ helyi szervezte hétfő délelőttre sajtótájékoztatót hívott össze, hogy a Fidesz-MDF kampány-ígéreteire reagáljon. Közölték, a közmű- és lakbér-díjakra vonatkozó Fidesz-MDF ígéretek nem a politikai akarat függvényei. Feiszt György (SZDSZ) szerint a jobboldal most több mint egy évtizedes munka eredményeit akarja kisajátítani, olyan munkáét, amely nem politikai szinten, hanem szakmai alapokon szerveződik.

Szó sincs emelésről!
A távhő- díjakról a koalíció polgármester-jelöltje, Ipkovich György szólt. (Mint ismeretes, a helyi polgári oldal a választóknak azt ígérte, ha a Szabó Gábor lesz a polgármester, akkor négy évig nem emelik a távhőszolgáltatás díját.) Elmondta, Szombathelyen több évtizedes szakmai munka eredményeként olyan távhőszolgáltatás működik, amely hulladékanyag hasznosításából villamos-energiát is termel, amiből aztán a cég saját bevételre is szert tesz. Ennek az eljárásnak és a fejlesztéseknek köszönhető, hogy a szolgáltatásért Szombathelyen az országos átlaghoz képest kevesebbet kell fizetni. A polgármester-jelölt szerint a távhő-díjat nem a politikai akarat, hanem gazdasági és szakmai szempontok, valamint önkormányzati rendeletek szabályozzák. Tény viszont, hogy a következő években nem lesz szükség az emelésére, hiszen a Fideszes városvezetés az elmúlt három évben majd harmincnégy százalékkal növelte a díjakat, így mára jelentős tartalékok képződtek.

A hátrányos helyzetűeknek eztán sem kell magasabb lakbért fizetniük
A lakbérről szólva a képviselőjelöltek elmondták, a 2003-as díjakat egy önkormányzati rendelet szabályozza, amely értelmében ezeket minden évben, az előző évi minimálbérhez képest kell emelni. A lakbér-emelés tehát törvényi kötelezettség. Az új közgyűlésnek viszont még november végéig dönteni kell arról, miként kívánják a lakbér-támogatást szétosztani. Az MSZP ígéri, ha rajtuk múlik, a hátrányos helyzetűeknek a támogatások miatt eztán sem kell majd magasabb árat fizetniük.
A víz és csatorna díjáról szólva Szűcs Gábor elmondta, a szolgáltatás ára nem csupán szombathelyi kérdés. Egy üzleti vállalkozás áll mögötte, így a díjtételeket elsősorban gazdasági szempontok befolyásolják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet