15 éves fiú törte fel több állami intézmény informatikai rendszerét

A fiút szeptember 2-án fogták el, információs rendszer elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.

Egy mindössze 15 éves fiú törte fel több állami intézmény informatikai rendszerét - közölte a rendőrség.

A történet tavaly ősszel kezdődött, amikor egy polgármesteri hivatal rendszerében szokatlan tevékenységet észleltek. Néhány héttel később egy állami szerv levelezőrendszerében bukkant fel, ahol már sokkal komolyabb támadást kísérelt meg.

A fiú a gyanú szerint több száz e-mail címre küldött ki olyan mellékletet, amely valójában rosszindulatú programot tartalmazott. A látszólag hivatalos dokumentum megnyitásával a címzettek számítógépére férkőzhetett volna be, és onnan adatokat szerezhetett volna meg.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szakembereinek sikerült beazonosítaniuk, honnan történt a behatolás, majd eljutottak egy Pest megyei tinédzserhez. A fiút szeptember 2-án fogták el, a lakásában házkutatást tartottak, ahol lefoglalták a számítógépét, a telefonját és minden adathordozót.

A rendőrség három rendbeli információs rendszer elleni bűncselekménnyel gyanúsítja a fiatalt, aki azonban a kihallgatás során mindent tagadott. A nyomozás idejére szabadlábon védekezhet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló