Lokálpatrióták az arany középúton

A lokálpatrióták már négy éve is ringbe szálltak a választásokon. Polgármesterjelöltjüket, Dr. Kiss Jánost kérdeztük.

A szakmaiság szellemében
- Mit kell tudnunk a Lokálpatriótákról?
- A Lokálpatrióta Egylet Szombathelyért egy 1998-ban alakult civil szerveződés. Négy éve egyetlen képviselőt, Szabolcs Károlyt sikerült bejuttatnunk a városi közgyűlésbe. Egyletünk teljesen független a pártpolitikai és egyéb mozgalmaktól, kizárólag a város érdekét tartjuk szem előtt. A szakmaiság szellemében szeretnénk dolgozni Szombathelyért. A szervezet harminc főből és további pártoló tagokból, az élet különböző területeiről összeverbuválódott, a városért tenni akaró emberekből áll. Képviselőjelöltjeink között található többek között a költő-tanár Devecsery László, Samu Sándor a fúvósok karnagya, a taxis Udvardi Sándor, a fogorvos dr. Varga Péter, a maratoni futó Jenei Mária és a környezetvédő Katavics László. Olyan építészek, mérnökök, tanárok, ügyvédek, közgazdászok és művészek találták meg a helyüket közöttünk, akik egyik pártban sem tudják elképzelni a politizálást.

"A civil szervezetek is vagy jobbra vagy balra húznak"
- A Lokálpatrióta Egylet nem az egyetlen civil szerveződés, amely megméretteti magát az önkormányzati választásokon. Ön szerint mennyire van helye a civil szervezeteknek a városirányításban?
- Most is vannak Magyarországon olyan városok, például Tatabánya, ahol civil szerveződés vezeti a várost. Sajnos nem annyira erősek ezek a szervezetek, mint amennyire helyük és létjogosultságuk lenne a politikai élet terén. A furcsa az, hogy a civil szerveződések többsége is vagy jobbra, vagy balra húz. Ám sokan vannak azok, akik nem akarnak kötődni egyik oldalhoz sem. Mi épp ezt az alternatívát nyújtjuk. Középen szeretnénk politizálni, sem a jobb-, sem a baloldallal nem kötünk választási szövetséget.

Gazdasági véna nélkül nincs jó polgármester
- Milyen út vezetett a polgármester-jelöltségig?
- Szakmám szerint agrárgépész vagyok, üzemgazdaságtanból doktoráltam. A Berzsenyi Dániel Főiskolán tanítottam 14 évig, s óraadóként ma is visszajárok a technika tanszékre. Anyanyelvi szinten beszélek németül, Ausztriában menedzser szakiskolát végeztem. Tíz éve irányítom a Szombathelyi Vásárcentrum Kft-t, határokon átnyúló, jó kapcsolataim vannak multinacionális cégekkel épp úgy, mint egyszerű utcai árusokkal. A politikusnak nem csak a politikához kell értenie. Egy polgármesterrel szemben alapvető követelmény a sokoldalúság, s ami mindközül a legfontosabb a gazdasági véna, aminek én sem vagyok híján.

- A politikai pályán szerzett már tapasztalatokat?
- Direkt politizálást sohasem folytattam, nem voltam tagja egy pártnak sem. A lokálpatriótákat eleinte pártoló tagként támogattam, intenzíven két éve veszek részt a munkában. A polgármester-jelöltségem lehetősége a tagtársaimban fogalmazódott meg először.

Egy a jelszó...
- Milyen célokat tűztek ki maguk elé?
- A céljaink nem különböznek más szervezetek céljaitól, a különbség inkább csak a hangsúlyozásban van. A gazdaságfejlesztés is minden programban szerepel, a különbség, hogy mi a magyar befektetők betelepítését szorgalmazzuk. Külföldi cégek esetében a kutatást és a fejlesztést is ide kell csábítani, ehhez viszont szükséges az infrastruktúra fejlesztése. Olyan multinacionális cégeket kell idehozni, amelyek a szombathelyiek szaktudására építenek. A gazdasági szférának meg kell fogalmaznia a szakemberigényét, hogy a szombathelyi főiskola ennek megfelelően képezhesse a fiatalokat, másrészt segítenünk kell az elvándorolt értelmiség visszatelepülését is. Minden összefügg mindennel és a lényeg a részletekben rejlik. Jó hangulatot kell teremteni a városban, hogy az emberek szeressenek itt élni. Figyelni kell olyan nüánsznyi dolgokra is, mint a városi közlekedés ésszerűsítése, hogy senkinek se kelljen fél órát várni azért, mert a busz két perccel előbb elmegy, mint ahogy befut a vonat.

"Egy mezei virágcsokor többet ér, mint egy szál rózsa"
- Mi a helyzet a kultúrával?
- Két hangszeren is játszom, a gyermekeim is zenészként keresik a kenyerüket. Már csak ezért is közel áll a szívemhez a kultúra, ami Szombathelyen sajnos ma egyet jelent a Savaria Karnevállal.
A karnevál szép, jó, bizonyos szintig továbbfejleszthető, ugyanakkor rendezvényszervezőként tudom, hogy hamarosan eléri a végső szintet. Folytatandó dolog a karnevál, de egy mezei virágcsokor akkor is többet ér, mint egy szál rózsa. Lenne itt más is, ami figyelmet érdemelne, például a Lamantin Jazz Fesztivál. A Varázsfuvolát feltétlenül vissza kellene hozni az Iseumba, ott a helye. A kis lépések taktikáját alkalmazva a zenés dalszínház felé kellene elmozdulni, s meg lehetne teremteni egy másfajta színházi kultúra alapjait Szombathelyen. Nem szerencsés monstre rendezvényekben gondolkodni, hamar kifulladnak. Folyamatosan programokat kellene szervezni, úgy, hogy egyik se vessen túl nagy árnyékot a másikra.

"Aki hátrafelé néz, nem látja hova lép"
- Mi a véleménye a szombathelyi várospolitika elmúlt négy évéről?
- Voltak napos és árnyékos oldalai is, de nem tisztem, hogy minősítsem ezt a négy évet. Néhány politikai nyilatkozaton persze én is elcsodálkozom, hiszen vannak akik úgy beszélnek, mintha nem is ültek volna ott a közgyűlésben négy évig. Ennek ellenére most is és a kampány során is csak az előre mutató dolgokkal szeretnék foglalkozni. A negatív kampány nem segítik elő a város érdekeit. A lakosoknak így is jut elég a politikai adok-kapokból. Az elmúlt években történteket megváltoztatni úgysem lehet.

"Középen maradunk akkor is, ha egyedül vagyunk"
- Mekkora sikerre számítanak?
- A pozitív kampánnyal és az új arcokkal talán meg tudjuk mozgatni azt a réteget, amelyik eddig nem ment el szavazni. Szeretnénk a mérleg nyelve lenni a következő ciklusban. Minden körzetben indítunk jelöltet, s esélyt látunk arra, hogy 3-4 képviselőjelöltünk is közgyűlési taggá léphet elő. A másik két civil szervezet inkább jobbra húz, mi viszont középen maradunk akkor is, ha egyedül vagyunk.

A szombathelyi polgármesterjelölteket bemutató sorozatunk további darabjai:

"Komolyan veszem, amit csinálok"- Interjú Szabó Gáborral
"A lehetoségek alatt teljesít a város" - Interjú Ipkovich Györggyel
"Egyedül, a saját akaratomból" - Interjú dr. Prugberger Emillel

További információk a jelöltekről a választási adatbankunkban

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet