Az Úr Háza legyen veletek, Szőllősön is!

A tél beálltig tető alá kerül a Szőllősi templom. A befejezéshez azonban már nincs elég pénz

A Szombathelyi Egyházmegye az elmúlt években számos új templom létesítésére szánta el magát, ebből a város kettő, méreteit tekintve is impozáns épülettel gazdagodhat. Míg Oladon szeptember első vasárnapján megtörtént a felszentelés, addig Szőllősön még javában tart az építkezés.

A politikai ígéretekről
A római katolikus templom, Jézus Szíve néven, Szombathely peremkerületén, Szőllősön, a Hunyadi úton, a László vendéglő szomszédságában épül. Az alap kész, a külső falak is állnak, felszentelése várhatóan egy év múlva lesz.
Ha lesz, hiszen a templom befejezéséhez még további százötvenmillió forintra lenne szükség. A miniszterelnök, Medgyessy Péter legutóbbi szombathelyi kampánynyitó nagyrendezvényén a kormány nevében nyilvánosan ígéretet tett arra, hogy a templom felépítéséhez anyagi támogatást nyújtanak. Ezzel szemben a város polgármestere, Szabó Gábor, szintén egy kampányrendezvényen nemrégiben kijelentette, nem kérnek a szocialisták támogatásából: "Medgyessy Péter segítsége nélkül is fel fogjuk építeni a templomot.".

Volt is, meg nem is Istenháza Szőllősön
A városrész, az oladi lakóteleppel ellentétben egy évig már rendelkezett saját templommal. Szőllősön a katolikus egyházközség 1930-ban alakult, az akkori plébános első intézkedései között szerepelt a templomépítés. Az új létesítmény 1943-ra el is készült, azonban csupán egy évig állhatott, hiszen 1944 októberében az amerikai csapatok lebombázták. (Az új templom építése tehát a háborús kár helyrehozását jelenti.) Azóta, egészen mostanáig a városrész közösségi ház és templom nélkül maradt. A gyülekezet a mai napig a Rumi úton, egy kicsiny iskolakápolnában tartja összejöveteleit.

Új terület után kellett nézniük
A helyi plébános, Dr. Horváth Lajos elmondása szerint a körzetben körülbelül 5400 hívőt tartanak számon. Az építkezés régi vágya a gyülekezetnek, hiszen mostanáig igen nehéz körülmények között, a már említett csöppnyi teremben gyűlhettek össze. Mivel a régi templom helyét a bombázás óta beépítették, amikor a rendszerváltás után újra felmerült a templomépítés gondolata, más terület után kellett nézniük.
A város 1998-ban a Hunyadi út mellett 4002 m2-nyi zöldterületet ajánlott fel számukra, a pályáztatások után itt indulhatott meg tavaly az építkezés. A telket a város pár hónapja a plébánia számára örökös használatba adta, és egy kisebb parkoló-részt is adományozott. (A létesítménynek, mint más közfunkciót ellátó épületeknek is, meghatározott számú parkolóval kell rendelkeznie.)

Fővezetékekkel határolt zöldterület
A parkolónak csupán egy szépséghibája van, a közepén a város nem éppen illatos szennyvíztisztító berendezéseinek egyike fekszik. (Ez csupán a parkolást teszi kissé kellemetlenebbé, az épületben nem érezni.)
A templom pontos helyét az is befolyásolta, hogy a telken két városi fővezeték is áthalad, így nem lehetett az alapot akárhol megásni. Maga a létesítményt övező zöldterület így, feldúlt állapotban is csodaszép, az építkezést ligetes, fás környezet veszi körül. A környék idővel tereprendezésen esik majd át, a templom bejáratához jelentős mennyiségű földet szállítanak.

Az épület központi gondolata a fény lesz
Az építmény a megyeszerte ismert építész, Heckenast János tervei alapján készül. A tervrajz ígéretes, a 4-500 négyzetméteres épület már most, félig kész állapotban is látványos. Maga tervező a munkát élete egyik legnagyobb kihívásának tartja, olyan feladatnak, ami egy építész számára a legszabadabb megoldásokat teszi lehetővé. Az épület központi gondolata a fény (szimbolikusan Jézus Szíve) lesz.
Három részből fog állni, az alsó, pinceszerű térbe a közösségi funkciókat telepítik, középen a misék színtere lesz, fent pedig, szinteltolással egy karzat készül (úgy, hogy az orgona feljebb helyezkedjen majd el, mint maga a kórus). A központi tér kör alakú lesz, hatalmas festett üvegkupolával a tetején. A harangtornyot az épület oldalában helyezik majd el, úgy méretezve, hogy a Hunyadi út mindkét oldaláról, messziről látható legyen.

Aki lebombázta, fizessen az újért...
A kétszáznyolcvanmilliós beruházás költségeit a katolikus egyház több helyről gyűjtötte össze, egyrészt saját alapítványukon keresztül befolyt adományokból, másrészt az Egyházmegyei Hatóság hathatós támogatásával. Az önkormányzat a földterületen túl még az iparűzési adó egy részének felajánlásával is hozzájárult, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is segített. Mivel azonban a befejezéshez még további százötvenmillió forint szükséges, a plébánia minden további adományt, és támogatást szívesen fogad. Külföldi támogatókban is bíznak, a közeljövőben például Amerikából is segítséget várnak, mondván, ha ők bombázták le a régit, támogassák az újat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet