Az ünnepre való méltó ráhangolódást a koradélutáni órákban a TV2 csúcsfeje, Pintér Dezső biztosította, aki televíziójában váratlanul megjelenve eligazított mindenkit október 23-ról, csak a miheztartás végett. Nála hitelesebb személyiség nyilván keresve sem található széles e hazában, aminek tisztes bizonyítéka a TV2 ünnepi főműsora a Big Brotherrel, majd az ezt követő "A sárkány éve" című angol-német-amerikai kalandfilmmel. Emelkedettségünket tovább fokozzák a budapesti és székesfehérvári koszorútépésről és balhékról érkező hírek.
Ehhez képest Szombathely a civilizáció, az értelem és a béke szigete. Tényleg. A négy órakor kezdődő Március 15. téri zászlófelvonásra összejön úgy 150-200 ember, ránézésre a fele protokollvendég. Szabó Gábor szerepében immár Ipkovich György, aki polgármesteri minőségében első nyilvános szereplésén esik túl. (Fogadás balról - hangzik a téren a katonai vezényszó, mindenki gondoljon, amire akar, olcsó poén.) Amúgy minden a szokásos, beleértve a Himnuszt, verset, zászlófelvonást. Egyedül talán egy közelben viháncoló deszkás-csapat elégedetlen a helyzettel, mivel pár órára ki vannak túrva a város egyik legjobb gyakorlóhelyéről.
Pár perc múlva már a Király és a Széll Kálmán utcán vonulunk, színes levelek hullnak nyakunkba, ez még kedélyesebbé teszi a sétát. Meggyógyultál, Tibi? - kérdezi valaki kihajolva egy ablakból az egyik vonulót. - Ja, csak még járok utókezelésre - érkezik a válasz. Így érünk az 56-osok terére, ahol létszámbeli erősítést kap kis csapatunk. Idős urak, komplett családok és meglepően sok fiatal alkotja a tábor egyik felét; a politikusok külön csoportot alkotnak, jelentős a felhozatal minden térfélről, plusz a külön kategóriát képező Gombás Endre. Immár semmi akadálya az ünnepi beszédeknek.
Az 56-osok részéről az idei beszédet Kecskés István, az 56-os Szövetség Vas Megyei elnökségének tagja mondta, mondandójának központjában leginkább az állott, hogy nincs igaza azoknak, akik a forradalom jelentőségét kicsinyíteni próbálják. Az aktuálpolitikát csak távolról érintő beszéd világos, szikár és visszafogott volt, ennél kevesebb kommunistázás már szinte hiteltelennek tűnt volna egy volt 56-os szájából.
Az amúgy is békülékeny hangulatot fokozta a koszorúzások után menetelő díszszázad (!) produkciója, akik olyan szinten űzték a díszlépéseket, hogy a korábban katonaviselt férfiak zavartan néztek össze, s még a legmorcabb orcákon is élénk mosoly tűnt fel. Gergely hadnagy Nagyatádon valószínűleg azonnali golyó általi halálra ítélt volna bennünket ilyenkor. Görcsoldásra viszont kívánni sem lehetett volna most jobbat, már csak azért is, mert a második kör már sokkal jobban sikerült a fiúknak.
