Múlt év decemberében készült el az a jelentés, amelyből kiderül: nem túl rózsás a helyzet, már ami lelki, testi, mentális állapotunkat illeti. A közgyűlés elé tárt adatok, illetve az ezekből levont következtetések kellőképpen sokkolták városatyáink és anyáink amúgy is leterhelt idegrendszerét. Hogy a tények megingathatatlan és mellbevágó ereje, vagy a levont következtetések kellemetlen volta, netán az azokkal szembeni kritika vezérelte őket a megszólalásban, tulajdonképpen elhanyagolható. Akár így, akár úgy, fontos kérdéseket vetett fel a jelentés, amely kapcsán 29 jeles szombathelyi érezte úgy, a közvélemény elé kell tárnia reflexióit. Gyurácz Ferenc főszerkesztőt dicséri, hogy lehetőséget kínált számukra és a Vasi Szemle különszámában megjelentette ezeket az írásokat.
A beszélgetés (melynek írásos változata szintén a Vasi Szemlében lesz olvasható) vérbeli civil kezdeményezés. A városért tenni akaró, lelkes (de nem amatőr, hiszen tudományos) társaság elnöke (Prof. Dr. István Lajos), valamint tudós tagjai (például. Prof. Dr. Pusztay János) gondolták úgy, nem csak sajnálkozni és megbotránkozni, hanem tenni is kéne valamit.
Rend a lelke mindennek
A beszélgetések természetéhez hozzátartozó kalandozások elkerülése végett a szervezők előzetesen felkértek négy hozzászólót, hogy időre igazított mondataikkal indítsák el a közös gondolkodást. Nem szokatlan műfaj ez a tudományos műhelyek vitájában, itt sem lett volna vele semmi baj, ha valóban beindítják a beszélgetést. Ám sokáig úgy tűnt, különböző műfajokban előadott önvallomások és víziók, tényszerű közlések és lelkesítő kortesbeszédek (ezúttal nem politikai, hanem kulturális) hangoznak el egymás után.
"Varietas delectat"
Tudjuk jól, a változatosság gyönyörködtet, és valóban, Dr. Csapó Tamás főiskolai tanár Szombathely regionális szerepéről szóló korrekt, adatokkal alátámasztott tájékoztatója után jól esett Fűzfa Balázs irodalmár, főiskolai docens már-már irodalmi kvalitásokat is felmutató kisesszéje. Már ami a műfaji változatosságot illeti.
Mert a tartalma alig haladta meg egy átlag városlakó, átlagos napján átlag kívántakat. Legyünk rendesek és ne bántsuk a gyengébbet, figyeljünk egymásra és türelemmel viseltessünk embertársaink iránt. Ha majd morálisan felemelkedtünk, és persze lesz színházunk és egyetemünk, akkor mondjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a... (z) Igazi Város.
Győrffy Gábor a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Igazgatója ezúttal nem közgazdászként, a pályázatok és a pénzügyi menedzselés sikeres szakembereként szólalt meg, hanem, olyan magánemberként, aki saját életében is a személyes és a közösségi lét egyensúlyának megteremtésére törekszik. A személyes odafordulás hitele, a felelősséget vállaló tenni akarás vezethet csak el egy élhetőbb közösség megteremtéséhez, csak ez kényszerítheti a város önkormányzatát arra, hogy önvizsgálatot tartson és ráébredjen, a "vezetettség kora lejárt", az embereknek fel kell ajánlani, lehetőséget kell adni, hogy maguk irányítsák sorsukat. Például úgy, hogy részönkormányzatok alakulnak (az elhangzott példa szerint, legalább négy kéne egy ekkora városnak), hogy minden önkormányzati előterjesztés legyen nyilvánosan elérhető, hogy az oktatás, a kultúra és egyéb "szociális művészetek" terén kapják a közösségek azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével maguk szervezhetik igényeikre, elképzeléseikre szabottan életüket.
Bár a hozzászólóból - a személyes és emelkedett hangvételű önvallomás után, ahol bizony nem volt egyszerű az alany-állítmány okozta nehézségi erők leküzdése - végül mégiscsak előbújt a szakember. Igaz, némi naivitás tükröződött abban az ötletében, miszerint minden önkormányzati közgyűlésen sorsoljanak ki egy embert, aki mint afféle "nép hangja" kritikai észrevételeivel járul hozzá szűkebb közössége ügyeinek intézéséhez. Jelentkezőkből bizonyára nem lenne hiány.
Negyedik felkért hozzászólóként Prof. Dr. Pusztay János az egyetem hiányát, mint bajaink egyik legfőbb forrását említette fel. Enélkül nincs esély a szellemi felemelkedésre több. Csak az egyetem és persze a hozzátartozó kutatóintézetek képesek arra, hogy itt tartsák a fiatalokat, hogy megállítsák az elszívó hatást, hogy vonzzák a minőséget. És mindez nem néhány lila értelmiségi problémája, hanem várospolitikailag is stratégiai fontosságú. A magas-kultúra életben tartóerő, és mint megtudhattuk, nemcsak azok számára, akik fogyasztják, hanem mindazoknak is, akiknek az egyetemi, a színházi infrastruktúra munkalehetőségeket teremt (a professzor elmondása szerint Göttingen például leginkább abból él, hogy egyetemi és konferencia város).
"Foglalkozási ártalmak"
A spontán hozzászólók szakmájuktól vezérelve egymás után járultak a mikrofonhoz (az elhangzottakat magnóra rögzítették). Hallhattunk pozitív élet-és városszemlélettel teli országgyűlési képviselőt (Sági József), aki bízva a szavak mágikus erejében, többször és nyomatékkal, csak éppen érvek nélkül ismételte: városunk nem "zárt város".
Megszólalt a felmérést kezdeményező és a kutatáshoz szükséges feltételeket csak komoly harcok árán megteremteni tudó (akkor még) önkormányzati képviselő, Dr. Pál Mária Rita, aki a mentálhigiéné terén az önkormányzati hozzáállást olyan borúlátóan értékelte, hogy azt gondolhattuk, a depresszió, a munkanélküliség és egyéb embert próbáló, lelket romboló nyavalya mind semmi az önkormányzatot jellemző érdektelenséghez képest.
István Lajos professzor azonban vigasztalta a nekikeseredett doktornőt és az egyre lehangoltabbá váló közönséget, hogy az elkészült felmérés és a kibontakozó párbeszéd már az első lépéseket jelenti a megoldások felé.
Reflexió a reflexiókra, avagy a pszichológus megszólal
A kutatásban résztvevő pszichológus nem annyira a témát, mint inkább a megszólalók lelki állapotát elemezve úgy látta: a hozzászólók érzelmileg megérintődtek, a monológok jórészében éppen az a rossz közérzet jött a felszínre, amiről a kutatás is beszámol. S bár lélekgyógyító szempontból nem elhanyagolható, hogy e "zárt város-érzés" kimondódott, mégis úgy vélte, éppen arról nem esik szó, amiről kellene (pl. miért dohányzunk és iszunk annyit). A megyei közgyűlés elnökének, dr. Markó Péternek szintén az elhangzottakkal és legfőképp az abban tükröződő szemlélettel szemben voltak kritikai észrevételei. Túlontúl elitnek, a többséggel szembeni arisztokratikus megnyilvánulásnak ítélve azokat. Abban sem volt biztos, hogy, az az értékrendszer a mérvadó, amelyre hivatkozva a nyitottságot kérik számon a város lakóitól.
"Honnan jöttünk, kik vagyunk, hová tartunk"
A beszélgetés azon a ponton kezdett el az eddigiekhez képest elevenné válni, amikor is egy tudományos értékelhetőségét tekintve kissé kétes szombathelyi lélektipológia körvonalai kezdtek kirajzolódni. A jelenlévők közül többen úgy látták, az itt élő (értsd. szombathelyi, Vas megyei) ember specifikumai közé olyan, nem éppen hízelgő tulajdonságok tartoznak, mint gátoltság, a felszabadultság hiánya, bizalmatlanság. "Mindenki személy szerint annyira Vas megyei, hogy az szörnyű", fogalmazta meg sommásan valaki, és ha pontosan nem is részletezte, mit is ért ez alatt, a jelenlévők egyetértően fogadták kijelentését. Igaz, némi derültséggel, ami talán azt is jelzi, hogy az egészséges önkritika a kritikát gyakorlóknál sem árt. Afelől pedig nem lehetett kétség, embertársaik, közösségeik mentális közérzetének javítása a cél.
