Az államtitkár szerint Magyarország keresztény, az iskolának nem semlegességre kell nevelnie

Rétvári Bence helyretette a dolgokat.

Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.

Rétvári Bence az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Klebelsberg Kunó volt vallás- és közoktatásügyi miniszter 90 évvel ezelőtti szavait idézve arról beszélt, hogy egy nemzet csak bizonyos mennyiségű negatív embert bír el, és pozitív, aktív, produktív, konstruktív emberekre van szüksége, akiket a család mellett csak az iskola tud kinevelni.

Az államtitkár rámutatott, hogy az iskolai nevelés sem felekezetileg nem lehet független, ahogyan ezt a rendszerváltás utáni magyar oktatás hirdette, hiszen Magyarország keresztény gyökerű államisággal rendelkezik.

Az államtitkár hangoztatta: a diákoknak meg kell tanulniuk - az egyházi és az állami iskolákban egyaránt - azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mi a jó és mi a rossz, valamint, hogy mi visz előre és mi nem. Az iskola ne csak a tárgyi tudást adja át, hanem az értékeket is segítsen észrevenni, és elköteleződni valamelyik mellett - fűzte hozzá Rétvári Bence.

Az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: elköteleződés nélkül hátat fordítanánk saját kultúránknak, saját hagyományainknak és múltunknak, és úgy tekintenénk magunkra, mint egy ideérkezett marslakó, akinek most kellene saját identitását és jövőképét megtalálnia.

Rétvári Bence leszögezte: a jövő Magyarországán az oktatás és az állami szervek működésében sem a semlegességet kell választani, hanem védeni, erősíteni kell az európai kultúrát és a magyar kulturális gyökereket.

Az eseményen jelen volt Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek