Másodfokon is elmeszelték a szombathelyi Momentumot

A választási bizottság szerint az volt a baj, hogy a nulla forintos Hende-terv „nem arányokat és mértékeket kifogásolt.”

Ahogy arról lapunk is beszámolt Nyugat.hu 2015 hirdetés magnum,ad,szalag cikk + magnum,ad adverticum 2016. May 12. 11:34 , a szombathelyi választási bizottság 50 ezer forint büntetést rótt ki a Momentum Mozgalomra, mert a város többi helyszínén is kiaggatott A/4-es laminált lapokkal is felhívták a figyelmet a szerintük „nulla forintos”, azaz meg nem valósult „Hende-tervekre”.

Az SZTK-n például ilyen volt.

Momentum

A bizottság indoklásában olyanok voltak, hogy ezekkel a választókat „megtéveszti és ezáltal FIDESZ-KDNP jelöltjének választási esélyeit csökkenti.”

A párt már akkor jelezte, hogy fellebbez az ítélet ellen.

Hiába tették, a bizottság ugyanis elutasította a fellebbezést.

A négyoldalas dokumentum többek között ezt az indoklást tartalmazza:

"A TVB álláspontja szerint a választók megtévesztésére volt alkalmas a kifogásolt plakát, mert nem arányokat és mértékeket kifogásolt, hanem azt a tényállást sugallta, hogy a városvezetés, a FIDESZ-KDNP vezette kormány és annak prominens helyi képviselője ígéretei ellenére semmit, egy nagy „0”-t nyújtottak a városnak."

A párt a határozatot bírósági felülvizsgálatra küldi.

Amikor a párt a szombathelyi Tescónál adta át a semmit
Józing Antal

Nagy Donát városi elnök korábban azt nyilatkozta a lapunknak, hogy „amennyiben mégis ki kell fizetni az 50 ezer forintot, később döntik el, ki és hogyan fizeti be az összeget.”

Az ominózus akcióról itt olvashat részleteket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet