Folytatódott a botránysorozat a Megyei Közgyűlésben

Előbb Racker Béla fideszes képviselő pelenkákat helyezett el a szocialista képviselők asztalán, majd...
Pelenka és kivonulás
A közgyűlés előtt pár perccel Racker Béla képviselő saját cége által forgalmazott pelenkákat rakott a szocialisták asztalára, amivel már az ülés kezdete előtt felkorbácsolta az indulatokat. Az MSZP-s politikusok felháborodtak ezen, többen közülük úgy vélték, azért tette oda a képviselő a pelenkákat, mert szerinte a szocialisták "be vannak szarva". A "poént" még a polgári frakció képviselői is rossznak minősítették, sőt maga az elkövető is elismerte: nem úgy sült el a dolog, ahogy azt ő akarta. Mindenestre Markó Péter elnök az ülés kezdetén nyilvánosan bocsánatot kért az érintettektől.

A másik közjáték akkor történt, amikor a Fidesz a kilencvenhét bizottsági helyből csak huszonegyet ajánlott fel az MSZP-nek, amit a szocialisták elfogadhatatlannak tartottak. Az MSZP frakció miután ezt szóvá tette, elhagyta a termet.

Egyeztetések nélkül nincs megyei közgyűlés
Farkas János, az MSZP frakcióvezetője elmondta, hogy a választók nagyobb szerepet szántak az MSZP-nek a közgyűlésben, mint amit a Fidesz felajánlott nekik. A 37,5 százalékos választási eredményük nem húszszázaléknyi bizottsági helyre jogosítja fel őket, hanem többre. Ők a mandátumarány szerinti megoszlásban szerették volna megkapni a helyeket, de szerintük nem ez történt.

A frakcióvezető hozzátette, ők egy együttműködő ellenzék szeretnének lenni, de a Fidesz már többszörösen visszautasította a szocialisták erre irányuló törekvéseit. Kemény, konstruktív frakciót ígértek, ezért nem fogják hagyni, hogy a polgári oldal lépten-nyomon még nagyobb kisebbségbe taszítsa őket, mint amilyenben a szavazatok szerint lenniük kéne.

Lapunk azon kérdésére, hogy fenntartják-e továbbra is az együttműködési szándékukat, a szocialista politikus így felelt: "Természetesen, hiszen amit a választóknak ígértem, azt csak a polgári oldallal együttműködve tudom végrehajtani. Az, hogy kivonultunk a teremből, csak egy figyelmeztetés volt. Szeretnénk felhívni a Fidesz frakció figyelmét arra, hogy egyeztetések nélkül nem hozhatnak döntést a megyét érintő kérdésekben.

Kovács Ferenc csak viccelt?
Markó Péter elnök azonban másképp látja a helyzetet. A közgyűlés elnöke elmondta, hogy az utóbbi időben több tárgyalás is folyt az MSZP-vel, melyeken megegyeztek abban, hogy teljesítik a szocialisták követeléseit. A múlt héten azonban a megyei napilapban megjelent cikkben a szocialisták félreértelmezték Kovács Ferenc egy kijelentését, megsértődtek rajta, és visszatáncoltak a megegyezéstől.

A cikkben Kovács Ferenc azt nyilatkozta, hogy ők még az ördöggel is szövetséget kötnének, amit a szocialisták magukra vettek, pedig később Kovács Ferenc kijelentette, hogy nem rájuk értette, és különben is csak vicc volt az egész.
A közgyűlés elnöke elmondta, hogy az MSZP konstruktív, kompromisszumkereső ellenzékként hirdeti magát, ehhez képest ők táncoltak vissza a megegyezéstől, és ők vonultak ki a közgyűlésről. Markó szerint ezek nem egy konstruktív ellenzék ismertetőjegyei. Sőt az elnök arra sem emlékszik, hogy ilyen az elmúlt tizenkét évben előfordult volna a megyében.

Pelenka = feszültségoldás?
Megkérdeztük az érintetteket Racker Béla pelenkaosztogatásáról is.
Farkas János reméli, hogy ez nem egy szervezett akció volt, hanem csak Racker képviselő magánszáma: "A frakcióból nagyon sokan felháborodtak, mikor egy pelenka várta őket az asztalukon. Nem hiszem, hogy egy felnőtt, felelősségteljes politikusnak ilyenekkel kéne foglalkozni. Mi reméljük, hogy ezt csak ő támogatta, hiszen Markó Péter elnök úr is bocsánatot kért tőlünk".

A megyei közgyűlés elnöke elmondta, ő csak a terembe érve tudta meg, hogy mi történt, ezért az első dolga az volt, hogy bocsánatot kérjen a frakció nevében. Már csak azért is, mert ez még viccnek is nagyon rossz volt.

Racker Béla ellenben elmondta: semmilyen hátsó szándék nem vezette, csak egész egyszerűen oldani akarta az utóbbi időben kialakult feszültséget. A képviselő szerint az elmúlt négy évben jól tudott együtt dolgozni a két párt a közgyűlésben, ő az egészségügyi bizottság külső tagjaként nagyon jó tapasztalatokra tett szert. Ehhez képest az idei évben rengeteg vita és botrány övezi az üléseket. Ő csak a hangulatot akarta jobbá tenni.
Arra a kérdésre, hogy akkor miért csak a szocialisták asztalára tett pelenkákat a képviselő így válaszolt: "Csak egy csomagot tudtam hozni magammal, így csak nekik jutott".
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet