A multik kivonulnak - Szombathely nincs veszélyben?

Az elmúlt időszakban több cég is jelentős létszám leépítést jelentett be, hatásairól a városvezetést és a munkaügyi központ munkatársait kérdeztük.

Információink szerint az MSC Hungary Kft.(ismertebb nevén: Marc) is csatlakozik azokhoz a nagyobb cégekhez, amelyek leépítik dolgozóikat a közeljövőben. A Styl Ruhagyár Rt. közleményt adott ki, amely szerint 250 fizikai és szellemi alkalmazottjától válik meg 2003. március 31-ig. A Magyar Képcső Kft. szombathelyi üzeme teljes állománya, azaz 259 ember elbocsátását tervezi.

Eddig 9 dolgozót küldtek el
Az MSC 80 munkatársának elbocsátását tervezi - tudtuk meg Éder Gézától, a Vas Megyei Munkaügyi Központ (VMMK) igazgatójától. A munkaügyi hivatal vezetője elmondta azt is, hogy a kétütemű leépítés a cég centralizálása miatt történik, vagyis a vállalat külső telephelyén dolgozó munkatársaitól válik majd meg. Doktorné Németh Margit, az MSC gazdasági igazgatója lapunknak elmondta, hogy a leépítések Körmend és Szombathely környékét érintik, ám a VMMK-hoz benyújtott dokumentum még csak egy szándéknyilatkozat, vagyis legrosszabb esetben, decemberben 40, míg januárban újabb 40 fő elbocsátására kényszerülhetnek. Ám ez a tendencia megállítható. A vállalat vezetői belső szervezeti intézkedésekkel szeretnék csökkenteni az elbocsátásra kerülő munkatársak számát.

Az intézkedésre a késztermék kibocsátás csökkenése miatt van szükség - mondta a gazdasági igazgató. A szervezeti intézkedések első lépéseként átcsoportosítottak két telephelyet. Megszüntették a püspökmolnári és a pecöli üzemi egységeket, de a dolgozóknak Szombathelyen kínáltak munkát. (Mindkét telephelyen 32-32 munkatárs dolgozott.)

Célzott segítség az elbocsátottaknak
Nemrég jelentette be a Styl és a Képcső Kft. is leépítési szándékait. A VMMK szakemberei célzott állásbörzét szerveznek azoknak a dolgozóknak, akik így munka nélkül maradnának A Képcső gyárban 6-án 12 én volt állásbörze, a Stylnél is folynak a tárgyalások, az MSC-nél pedig még csak most egyeztetnek a centralizált termelés miatt szükségessé váló kétütem? leépítés részleteiről - mondta el lapunknak Éder Géza.

A Képcső Kft. munkatársainak szervezett állásbörzén több száz munkahely közül választhatnak az érintettek. A munkák többsége szalagrendszerő betanított munka.Kiss Gyula, a VMMK munkatársa, a program szervezője elmondta, hogy a rendezvény (a műszakváltás miatt) mindkét esetben délután egy órától kezdődnek. A Kft profiljához hasonló cégeket hívtak meg a börzére, 13 nagyobb vállalkozás képviselteti magát. Ezen kívül a jelentkezők a munkaügyi szervezettől kapnak még egy, az elhelyezkedési esélyeiket növelő, csomagot is. Az írásos tájékoztató megismerteti a dolgozókat a jogaikkal, olvashatnak a támogatási rendszerekről, a képzési formákról és önéletrajzíráshoz szükséges minta leveleket és a felvételi elbeszélgetéskor segítséget nyújtó tájékoztatókat is kapnak. A másfél órás állásbörzén a munkaügyi központ standjánál további álláshelyekről és az átképzésekről is érdeklődhetnek a dolgozók.

Egy az ok: a piaci kereslet hiánya
A számítógép - monitorok iránti kereslet visszaesés miatt a cég november15-től, egy hónapos felmondási idővel küldi el a dolgozók döntő többségét. A megszüntetéssel kapcsolatos feladatokat ellátó húsz dolgozó február15-től lesz munkanélküli.

A Styl szombathelyi és a vasvári üzemi egységekben, két ütemben hajtják majd végre a létszámleépítést. Idén, december 31-ig 150 munkatársnak kell távoznia a gyárból. A mintegy 1700 alkalmazottat foglalkoztató üzem vezetői pénteken a VMMK igazgatóságával egyeztettek. A munkaügyi szakemberek a héten tárgyalnak majd a létszámleépítési bizottság tagjaival és a szakszervezet képviselőivel a kialakult helyzetről. A VMMK munkatársai tájékoztatják majd az érintett dolgozókat az egyes ellátási formákról, a további lehetőségekről, és képzésekről.

A polgármester is tárgyal
A múlt héten dr. Ipkovich György polgármester találkozott a szombathelyi nagyobb vállalatok vezetőivel, ezt követően pedig ellátogatott a VMMK-ba is. Mind a város -, mind pedig a VMMK vezetői úgy gondolják, hogy nem fenyeget a vasi megyeszékhelyen a székesfehérvárihoz hasonló leépítési hullám.

A szakemberek véleménye szerint az ilyen mérvű (pár száz embert érint?) leépítés nem ritka a nagyobb városokban, így Szombathelyen sem. Véleményük szerint most csak a megdöbbentő székesfehérvári (IBM-féle) események miatt irányul fokozott figyelem a helyi eseményekre is. Mindazonáltal ígéretet tettek arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy a vasi megyeszékhely ne kerülhessen a fehérvárihoz hasonló helyzetbe.

Végül egy megjegyzés: régóta hallani, hogy rossz Szombathelyen az iparszerkezet, túl sok a betanított és kevés a szakértelmet kívánó munkahely. A betanított munkásokat alkalmazó cégek ugyanis könnyen továbbállnak Keletre...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet