Mit csinál a fősulis (is), ha a Gólyabál napja eljön? Ha nőnemű hát kora délután nekilát a ruhatára alapos vizsgálatának...
Este izgatottan körbetelefonálja a barátnőit, hogy akkor indulás! Szingli csajok persze eltervezik, hogy bepasiznak, párosak pedig azt, hogy szorgalmasan fogják a csávójuk kezét, még ha az a magas barna annyira adja is a drótot. A srácok persze az előkészületeket nem viszik túlzásba, de azért kirittyentenek ők is, a hangsúlyt azonban minden bizonnyal a bemelegítésre helyezik: néhány unicum vagy whisky-cola. És akkor bele a lecsóba!
Persze mindenki óvatos az érkezéssel, túl korán nem illik megjelenni, úgyhogy a félnyolcas kapunyitás egyáltalán nem jelenti azt, hogy akkor beözönlenek az emberek. A gólyák esküjére, melyet egy volt diákrektor olvasott elő nekik, valószínűleg csak a gólyák fognak majd emlékezni, talán egyszer végzős korukban még felrémlik majd álmukban mikor is mosolyogva felülnek az ágyukban, s pohár vízért nyúlnak. Azért, amit ezen az estén nem igazán fogtak a kezükben, hiszen másról szólt most a sztori. Hogy miről is? Arról, hogy itt ez a sok fiatal, aki mostantól néhány éven keresztül majd naponta látja egymást a főiskola folyosóján, termeiben, menzáján és még a könyvtárban is, nem utolsósorban pedig a klubjában, és hogy ezt meg kell ünnepelni! Minimum egyszer évente, ilyenkor, november derekán...
Megünnepelni fényes ruhákkal, csillogó sminkkel, tánccal a parketten vagy akár felhúzott szoknyával az asztalon. Esetleg sírással, hogy miért-nem-szeret-mikor-én-annyira. Sorban állással a vécén, ahol a vécés-néni bizalmasan elárulja, hol is ajánlatos a szabad ég alatt, ha már nem bírjuk tovább, ácsorgással a csajokat figyelve, nevetve mindenkin, pedig ő se ivott többet, keresgélve a többieket, aztán leakadni másoknál, alvó embert ébresztgetve, ordítva énekelve, mert tudjuk az összes dal szövegét, tombolát elveszítve, bálszépét választva és másnapra jó pár dolgot elfeledve.
Aztán hazamenve fáradtan, pár nap múlva elmenni a suliba, cinkosan összemosolyogni az előtte idegen emberkékkel, akikkel most már közös emlékeink vannak, majd lassan elfeledni ezt az ünnepet, egészen a következőig: egy év múlva ugyanitt!
| |
További képek >>
Irány a képgaléria >>
Tégy az igazságért! Megmutatjuk, mi van a színfalak mögött!
Légy a Nyugat.hu támogatója!
Közélet
3
Ferenczy Balázs a videóban kritizálja, hogy Illés Károly lapunknak nyilatkozott, és azt is elárulja, hogy merre vezet a jobboldali sajtó szolgálati útja.
2
Szeretné, ha a szombati tüntetés végeztével az M1-en felolvasnák.
Horváth Soma alpolgármester majdnem megszorította a főnökét, reméljük, nem lesz ebből problémája.
4
A diákoknak drágábban számolják majd a gyakorlati órákat az autósiskolák, hogy kompenzálják a kieső bevételeket.
Az energiavállalat összesen 25 millió forintot oszt szét a nyertesek között, egy pályázó akár 2,5 millió forintos támogatást is kaphat.
3
Köztörvényes ügyekben gyakorlatilag mindig kiadják a parlamenti képviselőket a nemzeti hatóságoknak.
Kezdődik az új önkormányzati ciklus.
Azt mondta a miniszterelnök, hogy megdupláznák a családi pótlékot.
Napi négy órában látja el munkáját az új polgármester, és két, szintén négyórás alpolgármestert választanak. Patonay Imre is a városvezetés tagja lehet.
8
Videóban vallott az iskolai kiközösítéséről, amit felkapott a kormánypárti sajtó. Mi pedig utánajártunk, hogy ki is az a Varga Zétény, aki a szombathelyi Fidelitas regnáló alelnöke.
3
Az is kiderült, hogy a Tisza Párt olyan eseményt szervez, amelyen Von der Leyen is fel fog szólalni.
1
A két érintettet szerdán szállították kórházba, mert tüneteik alapján attól tartottak, hogy az életveszélyes vérzéses lázzal járó betegségben fertőződtek meg.
9
A külügyminiszter szerint súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe, miután Julia Gross beszédében kritizálta a magyar kormányt.
5
A kihelyezett kormányülés helyszínén, Geszten tartott ma kormányinfót a miniszter.
5
De csak 44 százalék érzi úgy, hogy számít a hangja az EU-ban.