Tebenned bíztunk eleitől fogva: a szombathelyi reformátusok

Amikor a Nyugat szerkesztősége fél éve a szombathelyi egyházközségeket bemutató sorozatba fogott, engem elsősorban az újdonsült kisegyházak, és a kevésbé ismeret csoportosulások hitélete érdekelt. Ám eldöntöttem, a történelmi egyházak közül, ha módom lesz rá, egyet mégsem hagyok ki. Azt, amely mellett göcseji őseim nyakasan kitartottak, és amelyben annak idején engem is megkereszteltek: a reformátusokat...

Egy kis szubjektív, itt az elején
Szombathelyi reformátusok történetét ezidáig nem volt módomban ismerni, csak magamét, azaz családomét. (Szegről-végről, mint később kiderült, ez is ugyanazon egyházmegye története.) Emlékeimben, ha az istentiszteletre gondolok egy csöppnyi falu általunk "kultúr-pajtának" becézett alkalmi gyülekezeti helye él. Hajdanán templom híján ott, Peti Gergő fából tákolt istállójában tartották a búcsúi igehirdetést, aztán az esti bált. Délelőttönként alkalmi padokon, szénán csücsülve, énekeskönyvvel kezünkben "nótáztunk". Számomra akkor úgy tűnt, másból sem áll az Isten tisztelete, mint a rendíthetetlen éneklésből. A búcsúban mindig árultak cikornyás, aranyozott keretes szentképet is, egyszer hát megleptük vele a nagymamát. Örült is neki, ekkor kaptuk az első hitoktatást: ilyet református nem vesz a kezébe. A szentkép eltűnt, a keret megmaradt, benne évekig nagyapa legénykori arcképe feszült.

A szombathelyi reformátusok nyomában...
Ilyen és hasonló emlékekkel felvértezve indultam a szombathelyi reformátusok nyomába. A főiskolával átellenben megbújó lelkészi hivatalig jutottam. Izgalmas külső majd belső terekre bukkantam, ahol a harmincas évek modernsége vegyült valami patinás polgári miliővel. Fent egy otthonosan, antik bútorokkal és tárgyakkal berendezett iroda, amelynek falairól a szentképek természetesen hiányoztak, helyettük az elődök, lelkipásztorok és Kálvin arcképe. Itt fogadott Szakál Elemér esperes (aki 1977-től a szombathelyi egyházközség lelkipásztora, 1990-től pedig esperese).

Magja mindig is az Őrség volt
Az Őrségi Református Egyházmegye (1657-től) területileg - mutatta a térképet az esperes - két politikai megyét foglal magában: Vast és Zala észak-nyugati részét. Magja mindig is az Őrség volt. Az ellenreformáció után az itt élők megmaradhattak hitükben, hiszen a gyepűrendszer védői más vidékek lakóival szemben bizonyos kiváltságokkal bírtak, például a földesurak nem kényszeríthették őket vallásuk elhagyására. Az ellenreformáció legkeményebb időszakában egyébként - tette hozzá - a vasi reformátusok a Göcsejbe zarándokoltak, ahol egy domboktól elzárt "világvégi" kis faluban, Kustánszegen tartották meg az istentiszteleteket. (A zalai szeges település annyira zárt, lápos területen helyezkedett el, hogy az illegális hitéletet gyakorlatilag nem vették észre. A helyet, ahol megpihentek az istentiszteletre igyekvők, ma is Zsoltáros rétnek hívják.)

Szombathely és az ellenreformáció: a kiváltságos város
Nincs nyoma annak, hogy Szombathelyen annak idején a reformáció gyökeret vert volna. Egy forrás szerint - idézte fel Szakál Elemér - Serényi György szombathelyi plébános 1620-ban lutheránussá lett, de ez nem jelentette a protestantizmus megerősödését a városban, mert elköltözött. Annyi bizonyos, teszi hozzá, hogy az ellenreformáció idején II. Ferdinánd a szombathelyi polgárokat felmentette a kincstári adó fizetése alól, hogy ezzel erősítse a római katolikus egyház iránti ragaszkodásukat. Az adatok szerint később, például az 1837. évi népszámlálás idején a városban 3846 katolikus, 48 evangélikus és 4 református élt.

A protestánsok száma pár évtized alatt megsokszorozódott
Pár évvel később, 1861-ben, bár főként evangélikusokból, Szombathelyen is alakult Protestáns Egyházi Közösség. Ekkoriban a városban 631 evangélikust és 108 reformátust tartottak számon. A két protestáns felekezet 1890-es években közösen épített templomot (mai evangélikus templom, az Óperint utca és a Körmendi utca kereszteződésénél). A protestánsok száma pár évtized alatt megsokszorozódott, 1920-ra 1786 evangélikus, 688 református élt itt. A Szombathelyi Református Egyház - folytatta az esperes a rövid áttekintést - mint önálló közösség 1928-ban alakult meg. Saját lelkészi hivataluk 1934-ben lett, 1939-ben pedig saját templomot is építettek (Vécsey Barnabás tervei alapján).

Hol vannak a hívek?
A múlt megismerése után a gyülekezet jelenlegi létszáma után tudakozódtam. Az esperes közölte, az elmúlt ötven évben itt, Vasban és Zalában a falusi gyülekezetek létszáma egyharmadára csökkent, a városi gyülekezetek pedig csak mérsékelten nőttek. (Nagy részben a migráció következtében.) Míg az egyházmegyében az ötvenes években a nyilvántartásokban tizenháromezer református szerepelt, ez mára kilencezerre csökkent. Ha a legutóbbi népszámlálási adatokat vizsgáljuk, - tette hozzá - persze jóval kedvezőbb a kép, például református hívők tekintetében a nagyvárosokban, az általuk regisztráltakhoz képest a dupláját mutatta ki az összeírás. Az egyház adatai szerint Szombathelyen közel 1000, Zalaegerszegen 900, a kisebb városokban, mint Sárvár vagy Celldömölk: 200-300 református él. Ebből Szombathelyen körülbelül százötven fő a rendszeres templomba járó, négyszáz-ötszáz az alkalmi, a többieket (a hívek felét) azonban még nagy ünnepeken sem lehet látni. Hol vannak a hívek? A kérdésre az esperes is keresi a választ, a jelenséget részben társadalmi okokkal magyarázta, részben pedig azzal, hogy sok az idős, beteg, már nehezen kimozduló hívő.

Inkább az értelmiségiek...
Az Istentiszteletre járók nagyobb hányada értelmiségi, vagy nyugdíjas: "Sajnos a munkásság nagy százalékban hiányzik az istentiszteleteinkről, úgy látszik nem tudtuk még elérni Őket az evangéliummal, vagy olyan környezetben élnek, ahol a visszahúzó erők még jobban dominálnak. De reméljük, közülük is egyre többen visszatérnek az Isten házába."

Szombathelyen évente átlagosan 10-15 fő konfirmál, vegyesen felnőttek és fiatalok: "Sajnos azonban, különböző okok miatt, a konfirmáltaknak talán csak negyven százaléka lesz rendszeres templomba járó." (A református egyházban 10 éves kor után csak úgy vállalhatnak keresztelést, ha a gyermek vagy a felnőtt előtte konfirmációs oktatásban részesül.) Egy vallásoktató segítségével, lent, a templom alagsori helyiségében tartják a vallásórákat. Különböző csoportokban hatvan-hetven gyermeket oktatnak összesen.

Legfőbb gyülekezeti alkalmuk a vasárnapi istentisztelet, amely délelőtt 10 órakor kezdődik. Évek óta rendszeresen tartanak csütörtökönként bibliaórát. Van saját énekkaruk is. Alkalmi rendezvényeket is szép számmal tartanak, például szeretetvendégséget, gyülekezeti napot, és kirándulásokat. A gyerekek részére pedig minden évben Fonyódligeten szerveznek tábort.

Harc a lelkekért...
A nagyszüleim elbeszéléséből tudom - meséltem az esperesnek -, a protestánsok még pár évtizeddel ezelőtt is állandó harcban álltak a katolikusokkal. Külön iskolába, templomba jártak, máshová temetkeztek, egymás között nemigen házasodtak. A két egyház között valóban sokáig létezett ellentét, tette hozzá: ott, ahol a két egyház lelkésze nem tudott békességben egymás mellett élni. "Ahelyett, hogy mindenki vigyázott volna a maga nyájára..." A papoknál gyakorta nem az emberi élet minősége volt az elsődleges, hanem, hogy minél több hívet tudjanak felmutatni. A katolikus papok gyakran léptek fel drasztikusan, például azzal rémisztgettél a protestáns híveket: csak ők az egyedüli üdvözítő egyház. Ma is létezik ilyen ellentét? - érdeklődtem, hiszen a hívekért most is harcolni kell. Szombathelyen nincs - kaptam a választ, a történelmi egyházak békességben élnek egymás mellett. Évente közös egyetemes imahetet tartanak, ahol a történelmi egyházak papjai felváltva járnak egymás templomába misézni vagy istentiszteletet tartani.

Szombathelyen katolikus képletben gondolkodnak az emberek
A magyarországi reformátusoknak - tette hozzá - folytonosan küzdeniük kellett vallási egyenlőségükért. Az uralkodó római katolikus egyház ugyanis a történelem folyamán minden adminisztratív eszközt bevetett, hogy a protestánsok életét megnehezítse. A reformátusok élete mindig is kisebbségi sors volt: másképp gondolkodtak. - magyarázta. "Itt Szombathelyen, ha kimondjuk: egyház, mindenki a katolikusra gondol. Itt más kép él a fejekben, mint mondjuk Debrecenben. Ott református képletben, itt katolikus képletben gondolkodnak az emberek. Itt Egyház csak egy van, a kisegyházakkal sokszor nem is számolnak. Függetlenül attól, hogy társadalmi súlyát tekintve sokkal jelentősebb, mint az létszámából következne." Az esperes erre példaként a reformátusok hírneves iskoláit, neveltjeit, és közéleti személyiségeit hozta. Ráadásul, említette meg, a kistelepüléseken a lelkész és családja gyakorta felbecsülhetetlen értéket képvisel, hiszen sokszor egyedüli értelmiségiként élnek ott.
Az esperes a lelkészi hivatalban egyedül látja el teendőit, egy gondnok segíti munkáját, aki a pénztárnaplót vezeti.
A lelkészek, tudtuk meg, a közalkalmazottakkal egyenértékű díjazásban részesülnek, ehhez persze szolgálati lakás is jár. Az utánpótlás terén átmeneti gondok vannak, de amióta már négy egyetemen is folyik lelkész-képzés, megoldottnak látszik. Az egyházmegyében 13 lelkész teljesít szolgálatot, további két helyen jelenleg üresedés van. A lelkészek a kistelepülések népesség-csökkenése miatt összevont körzetekben dolgoznak.

"Vétkesek közt cinkos, aki néma..."
Végezetül, a politikáról szólva az esperes elmondta: a lelkésznek kötelessége politizálni, mert a társadalomban él, de ez nem a pártpolitizálás jelenti. Pártokban szerinte nem szabad gondolkodni, és az a véleménye, a lelkész ne is legyen párttag. Helyette inkább: támogasson minden olyan törekvést, amely az emberiség jövőjét és javát, és az erkölcsöt szolgálja...