16 évig vett fel jogosulatlanul családi pótlékot egy nő, most egyben kell visszafizetnie

Ugyanis külföldön élt a gyermekével.

Vádat emeltek egy szegedi nő ellen, aki tizenhat évig vett fel jogosulatlanul családi pótlékot - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte: a nőt költségvetési csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a nő 2004-ben igényelt családi pótlékot és gyermekgondozást segítő ellátást. A kérelemben szegedi állandó lakcímet és tartózkodási helyet adott meg, holott gyermekével már akkor életvitelszerűen külföldön élt, és ezt később sem jelentette be.

A nő egészen 2020-ig jogosulatlanul vette fel a gyermek után járó családi pótlékot, ezzel 2,7 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A megyei kormányhivatal 2020-ban szüntette meg a támogatás folyósítását, és kötelezte a vádlottat a jogosulatlanul felvett összeg visszafizetésére - tudatta a csoportvezető ügyész.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek