Új környezetvédelmi labor Szombathelyen

Mindent tud, amit az unióban kell

Szombat délután került sor a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség új környezetvédelmi laboratóriumának átadására. A teljes egészében környezetbarát anyagokból készült és a legújabb ISO szabványoknak megfelelő épület kivitelezése 2001. november 23-án kezdődött és 2002. november végén fejeződött be. A teljes alapterülete 120 négyzetméter, ehhez járul még 50 négyzetméternyi kiszolgálóhelyiség.

Az ünnepélyes megnyitón részt vett a kivitelező Zalai Általános Építési Vállalkozó Rt. igazgatója és Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Kóródi Mária megnyitóbeszédében hangsúlyozta az Európai Uniós normáknak való megfelelés szükségességét, de mint mondta, a legfőbb cél nem az, hogy az unió követelményeinek eleget tegyünk, hanem hogy saját magunknak tisztább környezetet, emberibb munkahelyeket és a következő generációk számára is megfelelő, egészségesebb életkörülményeket teremtsünk. Remélhetőleg ehhez fog hozzájárulni az új környezetvédelmi létesítmény, amely az EU által előírt összes vizsgálat elvégzését lehetővé teszi, és mindezt itt, Szombathelyen. Ez nagyobb biztonságot nyújt majd a megye lakóinak és várhatóan a hosszadalmas környezetvédelmi vizsgálatok és engedélyeztetési eljárások is jelentősen lerövidülnek majd.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet