Szombathelyi horror - Már két halottja van a csütörtöki vérfürdőnek?

Az őrizetbe vett P. Mihály eddig információk szerint januárban...

A Vörösmarty utcai 16 lakásos társasházban kíváncsian néznek az udvarba betérőkre a lakók. Néhány percen belül hárman is megkérdezik, segíthetnek-e valamiben? A csütörtöki eseményekről nem szívesen beszélnek. A távolságtartás érthető, hiszen vélhetően gyilkosság történt az addig csendes házban. A rendőrség egyelőre nem adott ki bővebb tájékoztatást az esetről, de az összeszedett morzsákból különös történet bontakozott ki.

Soha semmi gond nem volt velük
Július elején két pápai férfi vette ki albérletbe H. László első emeleti lakását. A házban lakók csendes, megbízható embernek ismerték meg az új lakókat, soha semmi gond nem volt velük. K. Péter az ipari parkban található egyik multicégnél dolgozott, míg P. Mihálynak egyelőre nem volt munkája. A két férfi az alattuk szintén albérletben lakó fiatal párral ápolt szorosabb kapcsolatot és mint megtudtuk, ők sem vettek észre semmi különöset.

Állítólag meglopta egy prostituált
A tragédiát megelőző hétvégén P. Mihályt állítólag meglopta egy prostituált. A férfi jogosítványa és telefonja tűnt el, amit indulatosan mesélt el ismerőseinek, akiktől egy használt mobilt kapott, amíg nem lesz új telefonja. Négy nappal később, az ominózus csütörtök reggelén hangos dörömbölésre ébredt a földszinten lakó pár. Az utcafronti ablakok redőnyét verte felváltva valaki. Ránéztek az órára, 6 óra múlt. Az utcán P. Mihály állt. Remegett, és a szokottnál sokkal idegesebb volt. Ismerősei autóját akarta elkérni, mert mint elmondta, a szeméttelepre kellene sürgősen kivinnie néhány dolgot. Mivel a pár is készülődött valahova, ezért nem adták oda a kulcsot. Bár furcsállták a korai időpontot, hamar napirendre tértek a dolog felett.

A nő halálát bántalmazás okozta
Aznap este 21 óra után a ház lakói élték megszokott életüket. Volt, aki kedvenc sorozatát nézte, volt aki már elszunyókált. De 21.30-kor olyasmi történt, amit a szem és fültanúk nehezen tudnak elfelejteni. Az első emeleti lakásból K. Péter segítségért kiabált, és az életéért könyörgött. Az első dermedtségükből feleszmélő lakók ezután tompa puffanásokat, huppogásokat és kitörő üveg csörömpölését hallották. A rendőrséget a házban lakókon kívül az utcáról is hívták, mivel a gyalogosok is hallották a verekedés zaját és a sérült férfi segítségkérését. A rendőrök gyorsan a helyszínre értek, és az egyik lakó elmondása szerint berúgták az ajtót. A járőröket sok vér és két, még akkor is hadakozó férfi látványa fogadta. A rendőrök lefogták és megbilincselték a harcias P. Mihályt, és azonnal mentőt kértek a helyszínre. Ezt követően bejárták a lakást, és az egyik szobában megtalálták a halott H.R-nét. Az elsődleges orvosi vizsgálat szerint a nő halálát bántalmazás okozta. A Vas Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A kihallgatott tanúk és a beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetésével P.Mihályt gyanúsítják, akit a szombathelyi Markusovszky kórházban őrizetbe is vettek.

A halott nőt addig senki sem látta a házban
Azt két lakó is elmondta, hogy P. Mihály nevetve mutatta bilincsét a ház lakóinak és azt hajtogatta, hogy "leszúrtam!". A tetőtől talpig véres K. Péter fejét kötés borította, csak a szeme látszott ki, amikor betették a mentőbe. A negyven év körüli halott nőt addig senki sem látta a házban. A házban lakó egyik férfi rokona a Markusovszky kórházban dolgozik, ő telefonálta meg ismerősének, hogy K. Péter belehalt súlyos agysérülésébe. Az információt a Markusovszky kórházban nem kívánták kommentálni, azaz nem erősítették meg, de nem is cáfolták. A ház lakóit egy másik hír is sokkolta: P. Mihály állítólag januárban engedménnyel szabadult öt év börtön után, amit gyilkosságért ült. Megerősíteni egyelőre ezt sem tudjuk, de hétfőn a nyugat.hu megkeresi az ügy előadóját, hogy a végére járjon, igaz-e a
P. Mihály előéletéről szóló információ?

A véres lakás alatt lakó pár csütörtök óta rokonoknál éjszakázik, a fiatal nőt ugyanis annyira megviselték a történtek, hogy nem mer otthon elaludni. Elmondása szerint állandóan K. Péter segítségkérése és a tompa huppanások - az emberi test ütlegelése - zengenek a fejében. Az események ismeretében az is felmerült a párban, hogy P. Mihály csütörtökön reggel már a nő holttestét akarta elszállítani az ő autójukkal, de mivel nem kapta meg a kocsit, ezért nem tudta eltüntetni a hullát. A munkából hazatérő K. Péter talán észrevette a holttestet, és ezért esett neki P. Mihály.

Arra, hogy mi történt pontosan a szombathelyi lakásban, és kicsoda a halott, a negyven év körüli nő, remélhetőleg a rendőrségi vizsgálat választ ad, a fejleményekről pedig a nyugat.hu is beszámol.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet