Politikusaink az árvízkárosultakért — ki mit adott a saját zsebéből?

Szemet szúrt, hogy a Fidesz augusztus végi felhívását követően — nyújtsanak anyagi segédkezet az erdélyi árvízkárosultaknak — a szombathelyi MSZP frakciótagoktól személyesen is érkezett felajánlás, tőlük azonban mintha nem nagyon. Utánajártunk.

Mint ismeretes, a szombathelyi Fidesz-frakció augusztus végén azzal fordult dr. Ipkovich Györgyhöz, hogy a város nyúljon a büdzséjébe, és egymillió forinttal segítse a székelyudvarhelyi árvízkárosultakat.

Szombathely polgármestere eleget is tett a kérésnek — amire maga Hiller István is ösztönözte —, támogatta a kifizetést. Ezen túl pedig saját zsebből hozzátett még 50 ezer forintot, míg frakciótársaitól további 120 ezer forint gyűlt össze.

Ipkovich hasonlóképpeni eljárást kért még a szintén súlyos károkat elszenvedett Siménfalvának is. Ám nyomatékosította, hogy a jövőben csak akkor hajlandóak ilyen esetben pénzt megszavazni a költésgvetésből, ha a képviselők saját pénztárcájukból is támogatják a nemes ügyet.

Pesthy Zsuzsától, a városháza sajtóreferensétől úgy tudjuk, ellenzéki oldalról még nem érkezett olyan jelzés, hogy ők is felajánlanának a saját zsebükből a célra — ami ellentmondásosnak tűnt annak fényében, hogy ők maguk voltak a kezdeményezők.

Mi felhívtuk Marton Zsolt fideszes frakcióvezetőt, aki bevallása szerint ez alkalmommal 150 ezer forinttal segítette a határon túliakat. Azonban ezt nem a szocialisták által szervezett módon tette, és nem is kívánta a közgyűlés, vagy a nyilvánosság elé tárni, minthogy az ilyen jellegű segítségnyújtást magánügyének tartja.

Ahogy lapunknak elmondta, szerinte ízléstelen dolog az, hogy Ipkovich György a városi támogatást attól tette függővé, hogy a képviselők magánszemélyként adakoznak-e. „A havi egymilliót elérő polgármesteri és képviselői fizetésből, költségtérítésből egyébként is megmosolyogtató az ötvenezer forintos adomány. A fideszes képviselők évek óta segítik a határon túli magyarokat” — közölte lapunkkal a frakcióvezető.

Mint mondja, ez nem az első, és nem is az utolsó alkalom, hogy adakoztak, mi több: a Fidelitassal a nyáron ő maga is segítő körúton vett részt, ahol pézbeli adományok mellett könyvekkel, ruhaneműkkel segítették a rászorultakat.

Breznovits István, a városi Fidesz elnöke úgy véli, hogy a magánszemélyként történő adakozást a városnak, mint jogi személynak a segítségnyújtásával nem illik összemosni. Tekintettel arra, hogy a város felajánlása szimbolikusan Szombathely összes polgárának adományát, szolidaritását jelzi a határon túli honfitársaink felé, a Fidesz frakcióvezetőjével közösen felhívásukban erre a jelképes adakozásra tettek javaslatot a városvezetésnek.

Mindemellett az adománygyűjtési akcióban való egyéni részvételt és példamutást fontosnak tartja, és üdvözli dr. Ipkovich György polgármesternek nyilvánosan tett felajánlását. Azt azonban, hogy a jövőben a támogatást a képviselői zsebekből előbújó anyagi hozzájárulásól teszik függővé, nem igazán érti, és finoman fogalmazva is nem tartja elegánsnak.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet