Jelentős lehűlést hoz a hidegfront

Jelentős lehűlést hoz a héten érkező hidegfront, egy-két nap alatt mindenütt mintegy 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Azt írták: a hidegfront hétfő éjszaka érkezik meg északnyugat felől. Kedden még inkább csak a Tiszától nyugatra eső tájakon várható jelentősebb hőmérséklet-csökkenés. A front azonban "hullámot vet" az ország felett, és a "második hullám", amely majd a következő éjszaka érkezik, már a keleti, délkeleti részeken is meghozza a lehűlést.

Kedden az ország nyugati felében, kétharmadában már 30 fok alatti, másutt azonban még továbbra is ennél magasabb maximumokra lehet számítani. Szerdán a Tiszántúlon is megszűnik a kánikula. A beáramló hideg levegő és a csapadék hűtő hatása miatt országszerte jobbára 20-26 fok várható.

Az országos tisztifőorvos hétfő éjfélig adott ki hőségriasztást.

Ma éjszaka túlnyomóan derült lesz az ég, csak északnyugaton, nyugaton lesz helyenként több felhő, ott hajnalban néhol zápor előfordulhat. Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett keleten több, másutt kevesebb napsütés várható, majd estétől mindenütt megvastagszik a felhőzet. Napközben helyenként, estétől egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Hétfőn a déli szél az ország keleti felében megélénkül, majd éjszaka a Dunántúlon, kedden másutt is északnyugatira, északira fordul, megerősödik, az Észak-Dunántúlon, valamint zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 25 és 35 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek