Nagyban járatja le magát a megújult Vas Népe?

A megújult megyei napilap zagyva, szinte minden cikke a cigányokról szól, olcsóbb mint eddig, letagad egy évet

A megyei napilap megújulását már hetekkel ezelőtt óriásplakátok hirdették megyeszerte.  Szolídan kérdezte: „Tudtad? Megújul az újság!”.

Nem tudtuk - vontuk meg a vállunkat, és kíváncsian vártuk a nagy megújulást. Nagyobb lesz, vagy kisebb? Kevesebb lesz a reklám, esetleg több az oldal? A nagy megújulás pillanatában aztán megjelent egy hatalmas, a Savaria mozi oldalának közel felét elfoglaló reklám, ami a megújult Vas Népét mutatta. Kíváncsian sandítottunk rá az autóból, és először azt hittük, talán rosszul láttunk, így leparkoltunk és visszamentünk szemrevételezni, mit tart fontosnak megmutatni magáról a megújult, ötvenedik évét taposó újság. Másodszorra sem hittünk a szemünknek.

Vas Népe címlapot tartalmazó reklámmal leggyakrabban az év végi naptármelléklet részeként találkozhattunk, amit sokan a lakás apróbb helyiségeiben függesztettek ki, így a békés ücsörgés közben szemrevételezhető, kinek is lesz a közeljövőben névnapja. A hónapok melletti hirdetések között természetesen szerepel a házigazda napilap reklámja is, egy korábbi szám címlapképével. Ezen – emlékeink szerint ­- csupa semleges dolgok szerepeltek, virágzás, ballagás, esetleg jégeső, de még véletlenül sem virított ott olyasmi, amit a kényes témák közé sorolhatnánk. A Vas Népe most szakított a hagyományokkal, és keményen belecsapott a lecsóba.

A hirdetésben látható címlap öt cikke közül öt a kisebbséggel foglalkozik, abból három konkrétan a cigányokkal. Megtudhatjuk, hogy Forgács Zója, a Szombathelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke hazánkban és Bécsben is keményen bírálja dr. Ipkovich György szombathelyi polgármestert, ráadásul mindkét helyszínen havazik.

A megújult, dupla méretűre növelt Vas Népe logó alatt nem kisebb személyiség, maga Bush elnök emeli fel intőn a mutatóujját, és egy durva nyelvtani hiba után arra hívja fel a figyelmet, hogy forduljunk bizalommal a kisebbségi önkormányzathoz, ahol ingyenes szaktanácsadás mellett korrekt tájékoztatást is kaphatunk. Részletek a 4. oldalon.

Úgy tűnik, Bush magvas gondolatai romaügyi szaktanácsadó élsportolóinkban is "csírát vertek", mert szó szerint ugyanerre hívják fel a figyelmet, még a hiba is megmaradt, csak már a következő oldalon. Akinek ennyi nem elég, az a hatodik oldalon is megkaphatja ugyanezt, de ott már egy butikban válogató hölgytől, akiről az még kiderül, hogy ha rajta múlna, másképp lenne. (Ne kérdezzék, nem tudjuk, mi lenne másképp. Rejtett üzenetek dekódolásához értő kollégánk szabadságon van.)

De talán cuppanjunk le erről a témáról, és nézzük, miben másabb még az újság.

A dátum szerint 2005. szeptember 1., Gertrúd napi újságot láthatunk. Beballagtunk hát a nagyi apró helyiségébe, és szemrevételeztük a naptárt. Már meg sem lepődtünk, hogy aznap az Egyedek ünneplik névnapjukat.

Tovább. A Vas Népe nem fiatal lap, 49. évfolyam 123. szám – áll a plakáton. Szeptemberhez képest a 123 nap megjelenés meglehetősen kevés egy napilapnál, de a 49 sem stimmel, a lap ugyanis az ötvenediket tapossa. Lehet, hogy ezt viccnek szánták a Pannon Lapok kreatívjai, csak nekünk fejletlen a humorérzékünk? Természetesen lehet.

Nézzük tovább. Ára: 49 forint (éves előfizetőknek 35). Hű de jó, olcsóbb lesz az újság – csettinthetne a Kedves Olvasó, de azért ne örüljön ilyen korán. Szeptember elsején – ugyanúgy, mint október harmadikán ­- a Vas Népe ára 63 forint (éves előfizetőknek 45). Ezt sem találtuk viccesnek, a fogyasztóvédők pedig kifejezetten más kifejezést szoktak használni ilyenkor.

De az érdekességeknek még mindig nincs vége. A bal felső sarokban az időjárás-jelentés szerint enyhe, borús idő, néhol zivatarok várhatók, a nagy karikában pedig ott virít a +16 fok. Közvetlenül mellette a bulvársajtóban megszokott hatalmas méretű szalagcím: „Elzáratlan települések – a kőszegi, szentpéterfai, bucsui, bozsoki határon hóláncot kérnek”, emellett pedig a „Napok óta tartó havazás” című cikk kelti fel az érdeklődést. A plusz 16 fokban záporozó hóról többet sajnos nem tudhatunk meg, mivel a cikkben Forgács Zója harcol Ipkovich Györggyel.

A már említett háromszor „elkövetett” durva nyelvtani hiba mellett egyébként csak egy sorösszecsúszás zavarja a szemet – a szerző monogramja csúszik bele a településnévbe, de egy reklám esetében ez is éppen elég.

Nem tudjuk, kinek a fejéből pattant ki a zagyva újság ötlete, azt sem, ki hagyta jóvá. Az viszont biztos, hogy a főszerkesztő helyében sűrű ködért imádkoznánk a plakát környezetében, vagy legalábbis lokális esőért, hogy minél kevesebben lássák a megújult Vas Népét reklámozó valamit, ami viccnek gyenge, komolynak viszont durva.

Igaz, nem kérdezzük meg Forgács Zóját, örül-e a hírverésnek, és a polgármestert sem az ellenkezőjéről.

A reklám célja, hogy az emberek beszéljenek a termékről. A Vas Népe elérte ezt, három flekknyi ingyen reklámot kapott tőlünk – grátisz, a lap nevét pedig nyolcszor írtuk le. Ezek a reklám-kreatívok talán mégis tudhatnak valamit…

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet