Jönnek a magyar zöldek?

Kérdés, hogy az Élő Lánc nem siet-e későn a kiábrándult választók elébe? Nem égeti meg/le magát ideje korán a hazai civil szféra? Minderre vajon tudják-e a választ Lányi Andrásék?

Az Élő Lánc Magyarországért mozgalom hetek óta szerveződik, s augusztus végén még úgy látszott, lehetséges a hazai civil mozgalom teljes spektrumának párttá szerveződése. Ezt az ötletet elvben támogatta a Védegylet több emblematikus figurája is. Mára ez az összefogás elpárolgott, igaz, több neves, inkább a hazai politikai jobboldalhoz köthető szereplő úgy döntött: nincs apelláta, indulni kell a 2006-os parlamenti választásokon.

Lányi a Duna Kör egyik karizmatikus vezetője, író, publicista, egész életében a „közép” hiteles embere, persze alkalmas egy ilyen szervezet létrehozására, de az is igaz, hogy a Védegylet fiataljai (Schiffer, Rauschenberger és társaik) nélkül a leendő szervezet nem tűnik bivalyerősnek. Ráadásul Lányi volt kollégái úgy vélik: egy ökopárt befogadására még nem érett meg a helyzet hazánkban. Félő tehát, hogy a mozgalom így bajosan „tudná eladni magát”, és akárcsak a többi dicstelen magyar zöld szerveződés, eltűnne a süllyesztőben.

Nehéz lesz szíveket melengetni a politikai közép tüzénél akkor, amikor a nagy pártok immáron olyan kretén ötletekkel vonzzák fanjaikat, mint a női magazinokba rejtett CD-k, az osztozást, mint fogalmat középpontba helyező óriásplakát-erdő, lakóházakat beborító ostoba lepedősorozat, Gyurcsány Ferenc könyvben kiadott politikai krédója vagy Orbán Viktor nyilvános szentté avatása valamely focimeccsre hasonlító polgári körös haknin.
A hazai politika lement kutyába, a jövő évi választások pedig minden bizonnyal egy jobban sikerült Győzike-show színvonalán zajlik majd le, ne legyenek kétségeink. Ezzel az egésszel meg nehéz lesz versenyezni pénz nélkül, csöndes szóval.

Ha a kis pártok bajban vannak – meg kell nézni a közvéleménykutatási adatokat -, akkor mekkora pácba kerülhet az a tömörülés, amely most vág neki mindennek - a semmiből? Mert az Elő Lánc nem a Védegylet, sőt, ha a választásokon indul, már nem is viheti tovább a civil zászlót sem.
A Védegylet amúgy is a Sólyom-kampánnyal vívta ki a legnagyobb elismerést, viszont Sólyom László elég markánsan kinyilvánította: még nem érett meg az idő egy zöld párt létrehozására. Lehet, hogy Schiffer Andrásnak, a hazai civil mozgalom egyik erős emberének lesz igaza, aki a napokban úgy nyilatkozott, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon lenne igazi értelme az indulásnak?

Schiffer szerint ha a Sólyom-kampány és a Zengő-ügy sikeréből mindenáron pártpolitikai tőkét kovácsolnak, akkor ugyanazt tennék, mint amit a magyar társadalom a politikával kapcsolatban megszokott. „A Védegyletnek eddig az volt a jelszava, hogy ’Nem a hatalmat akarjuk megragadni, hanem az emberek képzeletét’. A pártosodás éppen ennek az ellenkezőjét üzente volna.

Olyan mértékben elfordult a társadalom a politikai intézményektől, hogy most elsősorban a bizalmat kell megteremteni, és ez nem megy úgy, hogy apró, pillanatnyi sikerek hátán különböző csoportok a hatalmat akarják megragadni. Nem lehet büntetlenül erőszakot tenni a valóságon.” – véli Schiffer.
Bár Török Gábor, a szombathelyi kötődésű politológus úgy fogalmazott, hogy ha Lányiék képesek „üzemszerűen” politizálni, van esély akár már most is arra, hogy az Élő Lánc jelentős közéleti tényezővé váljon akkor is, ha nem jut be a parlamentbe. E szituációban viszont mi szükség a párttá alakulásra? Mert „közéleti tényezőnek” itt az országos kérdésekben már bizonyított Védegylet.

Remélhetőleg Lányiék jobban tudják nálunk a választ.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet