Repülő legendák Szombathely felett

Huszonnégy oldtimer repülőgép érkezik a szombathelyi repülős majálisra (Május 1 - 4 között a reptéren)

Huszonnégy oldtimer repülőgép érkezik a szombathelyi repülő majálisra Németország egész területéről a Száz éves a Motoros repülés jubileumi év alkalmából valamint emlékezésül a nagy pilótára, autóversenyzőre és sivatag kutatóra Almásy Lászlóra.
Tavaly november óta folynak az előkészületek egy különleges repülőnap megrendezésére, elsoként a német történelmi repülőgépek szövetségében, a German Historic Flight-ban. A találkozó érdekessége, hogy nem Németországban, hanem külföldön rendezik meg. Huszonnégy oldtimer repülőgép érkezik Németországból Szombathelyre a PORSCHE Almásy-In 2003 alkalmából. Vannak pilóták, akik kétfedelű gépükkel két nap repülés után landolnak Szombathelyen.
Péntektől vasárnapig tekinthetők meg a történelmi repülőgépek a szombathelyi repülőtéren, amely városban az angol beteg, gróf Almásy László is lakott. A burgenlandi Bernstein kastélyban született magyar gróf már az első világháborúban a császári és királyi hadsereg legjobb pilótái közé tartozott. A harmincas években elsőként derítette fel autóval és repülőgéppel a Szaharát és részt vett a II.világháború harcaiban is. Alakját világszerte a több Oscar-díjjal jutalmazott filmben Az angol betegben ismerhették meg. A kalandokba bocsátkozó úttörőnek szenteljük ezt a repülőgép találkozót Magyarországon. Emlékét naponta a huszonnégy gépből álló formációs repüléssel idézzük fel Szombathelyen 2003. május 1 és 4 között.

 

Május 1. csütörtök
10:00 óra: Hivatalos megnyitó
11:00 óra: "Bemutatkozik a Megye" címmel - a gyermek műsoroktól az élő koncertig
16:00 óra: Besenyei Péter műrepülő világbajnok bemutatója
17:00 óra: "Dózis" Sörbuli
21:00 óra: "MC Hawer feat" Teknö

Május 2. péntek
11:00 óra: Helyi tehetségek versenye
14:00 óra: "Szandi"
15:15 óra: A GERMAN HISTORIC FLIGHT formációs repülése 24 repülőgéppel
16:00 óra: Hivatalos fogadása a GERMAN HISTORIC FLIGHT küldöttségének
Szombathely Város Polgármestere, Dr. Ipkovich György köszöntöje
16:15 óra: Sorsolás az ‚Almásy Fly-In 2003’ patronálói között
16:15 - 16:45 óra: Autogramosztás és fényképezés a GHF pilótákkal
16:30 óra: "Solymos Tóni" Élő Koncert
17:00 óra: A "YAK 52" formációs műrepülése (2 repülőgép)
17:15 óra: A "Boeing PT17" formációs műrepülése (2 repülőgép)
17:30 óra: A "Bücker Jungmann" formációs műrepülés (4 repülőgép)
18:00 óra: A 24 GHF-repülőgép formációs műrepülése "pannonia-ring" - kör
18:15 óra: "Solymos Tóni" koncert
21:00 óra: "V-Tech"

Május 3. szombat
12:00 óra: A 24 GHF-repülő formációs repülése
14:00 - 14:30 óra: Autogramosztás és fényképezés a GHF pilótákkal
14:15 óra: A megye tehetséges zenekarai
15:15 óra: "YAK 52" formációs műrepülés (2 repülőgép)
15:30 óra: "Boeing PT17" formációs műrepülés (2 repülőgép)
16:00 óra: "Halor"
17:00 óra: "Rock Dózis"
18:00 óra: "Bücker Jungmann" formációs műrepülés (4 repülőgép)
19:15 óra: "Morpheus"
20:15 óra: "Ossián" Élő Koncert

Május 4. vasárnap
10:00 óra: A 24 GHF-repülő formációs repülése
11:00 óra: "Bemutatkozik a Megye" folytatódik
12:00 óra: A "YAK 52"-ek műrepülés (2 Repülőgép)
12:15 óra: A "Boeing PT17" formációs műrepülés (2 repülőgép)
12:30 óra: A "Bücker Jungmann" formációs műrepülés (4 repülőgép)
13:00 - 13:30 óra: Autogramosztás és fényképezés a GHF pilótákkal
13:30 óra: A GHF pilótáinak hivatalos búcsúztatása
14:00 óra: Formációs-elrepülése a GERMAN HISTORIC FLIGHT 24 repülőgépének

Kísérő rendezvények minden nap 10 órától:
- Gyermek-játszópark
- Zenés Sörsátor
- Sétarepülések vitorlázóval
- Sárkányrepülés
- Oldtimer-repülések
- Ejtőernyőugrások

A rendezők fenntartják a műsor változás jogát!

Résztvevő gépek listája:
01 AC-112 Commander 1975 D-EFHW BERNDT Peter
02 Boing PT 17 Stearman 1941 N-55097 SCHEID Arthur
03 Boing PT 17 Stearman 1941 D-EDLL NIEDERMEIER Leonhard
04 Bücker 131 Jungmann 1957 D-EGBM WÄSCHENBACH Georg
05 Bücker 131 Jungmann 1945 D-EEGN BENDER Gert
06 Casa Bücker 1.131 E 2000 1961 D-EZWM MEILE Walter
07 Casa Bücker 1.131 1954 D-EFJR ROSENBERG Jochen
08 Cessna 172 RG 1980 N-5526R RITTNER Karl-Jochen
09 Cessna 195 1947 N-3446V SCHWAB Heribert
10 Cessna 210 1981 N-EKWO GRONEMEIER Jens
11 Ercoupe 1946 D-ELIX AUERSWALD Karl-Heinz
12 JOB 15 1963 D-EJOB PETZ Lorenz
13 Jodel DR 1050 D-EHKA RÜDIGER Michel
14 Klemm 35 1938 D-EFUB HANS Reichert
15 Luscombe 8E D-EQUS RÄSSLER Hendrivk
16 PA 28 140 1973 D-EFOK PESCHINA Bruno
17 PA 28 180 1966 D-EDHO UWE Eschert
18 PA 28 Arrow 1974 D-EESO KAMP Otmar
19 Piaggio 149 D-EFYZ RUDIG Jens
20 Piper PA-12 1947 D-EDYH LAMMINGER Wolfgang
21 Piper PA-18 D-EFZI EIBEL Martin
22 Stinson Reliant V77 1942 SE-BZB HILDEBRAND Heinz
23 YAK 52 1984 LY-AGI PAASCH Hans
24 YAK 52 1987 LY-BAL RUTZ Jens

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet