A szerdai ülésén - az elképzelésektől eltérően - nem foglalkozik a kormány azzal, hogy melyik pályázó magyar város lesz 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa. A Népszabadság információi szerint végül Pécs lesz a győztes.
A kulturális miniszter által felkért tizennégy tagú nemzetközi zsűri már múlt keddi ülésén felállította az erősorrendet. A lap értesülései szerint három város, Budapest, Miskolc és Pécs végzett az élen, Debrecen, Eger,
Győr és Sopron pedig már nem reménykedhet. A két vidéki város esélye a rendezés jogára nagyobb. Európa az utóbbi években a közepes méretű városokat preferálta, és az is Pécs és Miskolc javára szól, hogy mindkét terv a települések valós megújulását hozhatja. A lap forrásai úgy vélik, hogy végül Pécs lesz a győztes.
Az egy éve meghirdetett versengésre tizenegy város nyújtott be pályázatot, a második körbe heten kerültek. A kormány úgy tervezi, egyetlen jelöltet terjeszt majd a brüsszeli bizottság elé. Bár az elmúlt hetekben a pályázók
némelyike erős médiakampányt is folytatott, tény: a küzdelem még nem érte el a társadalom ingerküszöbét, az állampolgárok negyven százaléka hallott csak a 2010-es lehetőségről.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu