A Sorstalanságot is nevezték az Európai Filmakadémia díjaira

"Az Európai Filmakadémia igazgató tanácsának döntése értelmében a szeptember 14-én nyilvánosságra hozott EFA-nevezettek listáját Koltai Lajos Sorstalanság című filmjével egészítették ki" - olvasható a Filmunió közleményében. Ezzel a nevezett játékfilmek listáján immár két magyar alkotás szerepel, hiszen az EFA magyar tagjai korábban közvetlen szavazással már bejuttatták a nevezettek közé Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét, amely a mártír miniszterelnök, Nagy Imre életének utolsó szakaszát mutatja be. Az eredetileg negyvenhat európai játékfilmet tartalmazó listára a Sorstalanság mellett újonnan került fel Anders Thomas Jensen Adam’s Apples című filmje Dániából és Roger Mitchell Enduring Love című alkotása Angliából. A kibővített felsorolásban így negyvenkilenc film szerepel, a kategóriák jelöltjeit a berlini székhelyű filmakadémia ezerhatszáz tagja választja ki az elkövetkezendő hetekben. A jelöltek listáját novemberben a sevillai filmfesztiválon hozzák nyilvánosságra. Két kategóriában már most van magyar jelölt. Cakó Ferenc Randevú című animációja a spanyolországi Valladolidban tavaly októberben elnyert UIP-rövidfilmdíjnak köszönhetően egyenesen a jelöltek listájára került. Az Oscar-díjas Szabó István Csodálatos Júlia című filmje a Jameson-közönségdíj jelöltjei között szerepel tíz vetélytárssal a legjobb európai rendező kategóriában; az elismerés sorsáról az európai mozik nézői döntenek. Az EFA díjait az idén tizenkilenc kategóriában ítélik oda és december 3-án adják át Berlinben.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek