Bozóki a vesztes városoknak is pénzt ígér

Bozóki azt ígéri, mind a hét, az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó város hozzájut fejlesztési forrásokhoz, hogy projektje legfontosabb elemeit megvalósítsa - írja a HVG. A kulturális miniszter konkrétumok említése nélkül úgy fogalmazott, hogy milliárdok állnak majd rendelkezésre a Nemzeti Fejlesztési Tervben erre a célra. Tájékoztatása szerint a programokat uniós forrásokból, állami támogatásból és magánbefektetők pénzéből finanszírozzák. A tárcavezető egyéb iránt azt mondta, "konszenzus közeli" döntéssel esett a választás Pécsre, a nemzetközi zsűri könnyű helyzetbe hozta a kabinetet, amely örül, hogy szakmai alapon szakmai döntés született. Bozóki András a győztes pályázat erényei között a benne megfogalmazódó régiófejlesztési törekvést emelte ki és azt, hogy az egyetemi város hangsúlyosan kíván építeni tudástőkéjére. Számított az épített és a szellemi örökség szempontja, és az is, hogy Pécs esetében a Balkán kapujáról van szó. Halász János, a Fidesz frakció szóvivője szerint a kormány a pályázathoz kapcsolódó eljárást végig méltatlanul kezelte, hiszen titkosították az első forduló jegyzőkönyveit, az utolsó pillanatig titkos volt a második forduló zsűrije, nem hozták nyilvánosságra a tagok kiválasztásának szempontjait, és nem közölték a pályázókkal az elbírálás szempontjait. "Számtalan olyan dolog történt, ami méltatlanná tette ezt a folyamatot, ez egy nem volt egy igazi verseny" - fogalmazott.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek