Feloszlatás és újjászervezés előtt a szombathelyi Fidesz

Rettegi Attila, az eddigi elnök szerint nem ők akarták a feloszlatást, s egy "külső" személy szervezi majd újra a helyi szövetséget.

Bár a hivatalos írásbeli értesítés még nem érkezett meg, informális úton már tudható, - közölte a városi szervezet még hivatalban lévő elnöke, Rettegi Attila - hogy az országos elnökség a szombathelyi csoport feloszlatása mellett döntött. Mint ismeretes a Fidesz országos választmánya hétfőn délután tárgyalta a szombathelyi csoport megszüntetésének ügyét. Akkor a választmányi elnök, Kövér László és a testület meghallgatta a szombathelyi elnökség képviselőit (Rettegi Attila, Sági József, Boros Zoltán). A határozat meghozatalakor a szombathelyi delegáció tagjai már nem lehettek jelen, így a döntésről hivatalosan csak néhány nap múlva, a tagsággal együtt értesülnek.

Nem a helyi csoport kívánta feloszlatni önmagát
Arra a kérdésünkre, hogy ki kezdeményezte a szervezet feloszlatását, Rettegi Attila azt közölte: a párt ügyvezető elnöksége. A Fidesz alapszabálya értelmében két lehetséges szervezet van, amely ezt megteheti, az ügyvezető elnökségen kívül a megyei választmány. Rettegi Attila még hozzátette, a jelenlegi csoportban (amelynek 86 tagja van) korábban is többször felmerült az átszervezés gondolata, és sokan a feloszlatás és vele az újjászervezés mellett voltak. A várható döntés, fuzte hozzá a helyi politikus, nem a Fidesz helyi működésének beszüntetését jelenti, hanem ez a megújulást serkentő folyamat első lépése.

Miért kell megszüntetni?
A kérdésre Rettegi Attila, az országos elnökség hivatalos indoklásának ismerete nélkül nem kívánt válaszolni. Szerinte a szombathelyi fidesz-csoport korábban is működőképes volt, de a megújulás érdekében az országos választmány elnökségének döntését elfogadja. Miután, tette hozzá, a Fidesz - Magyar Polgári Párt nemrégiben Szövetséggé alakult, az előttünk álló feladatok egységesebb és hatékonyabb szövetséget kívánnak meg helyi szinten is. Ahol ez szükséges, akár a tagságot is újraszervezik. A szombathelyi szervezet feloszlatása tehát nem egyedi eset, az országos elnökség a héten két budapesti szervezet sorsáról is döntött.

Az újjászervezésről
Az újjászervezés forgatókönyvéről szólva Rettegi Attila elmondta, a feladattal az országos választmány elnöksége rövidesen megbíz valakit. Hivatalosan ez a személy a választókerületi elnök lenne, ám mivel választókerületi szervezetek még nincsenek, marad a kijelölés. Az újjászervezéssel megbízott személy megnevezésében nem illetékes, azt azonban elárulta, a "kiválasztott" nem ő lesz, és nem is a jelenlegi szombathelyi szervezet tagjai közül valaki.

A hivatalos értesítést követően a helyi szervezet fidesz-tagsága automatikusan megszűnik, a feloszlatott szervezet tagjai értesítést kapnak erről. Ha továbbra is a szövetség tagjai kívánnak lenni, akkor ezt tizenöt napon belül írásban kell jelezniük. Rettegi Attila szerint várhatóan egy-két héten belül felállhat az új szombathelyi Fidesz.

Bár a fideszben ezt senki nem kívánta megerősíteni, közismert, hogy több konfliktus is volt a szombathelyi és a megyei szervezet, illetve az országos fidesz vezetőség között. Például a volt polgármester, Szabó Gábor a pártból való kizárása idején, amikor a városi alapszervezet kiállt a nyelvvizsgaügyben Szabó mellett. Továbbá a városi szervezet kérésére lett ismét a polgármesterjelölt Szabó az őszi önkormányzati választások idején. Arról is lehetett hallani, hogy több markáns csoport állt egymással szemben a párt városi szervezetében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet