Nem sikerült tisztázni a Magyarországi Szcientológiai Egyház
adatkezelésével kapcsolatos aggályokat, mivel annak két testülete egymásnak ellentmondó adatokat közölt az adatvédelmi biztossal - áll a Péterfalvi Attila hivatala által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben. Az ombudsman egy olyan állampolgári beadvány alapján járt
el, amely szerint "munkahelyén kötelezővé tették számára az egyház elveinek követését, és olyan dokumentumokat, kérdőíveket kellett kitöltenie, amelyekben személyes adatokat széles körben kellett megadnia önmagáról és más személyekről".
Péterfalvi Attila tájékoztatása szerint az egyház elnöke és pécsi missziója egymásnak ellentmondóan nyilatkozott arról, hogy a - hozzá eljuttatott - "önéletrajzi kérdések áttekintése" címet viselő dokumentum milyen kapcsolatban áll az egyházzal, új tagok belépésekor használják-e azt.
Az ombudsman hangsúlyozta, vizsgálata során mindvégig az egyház belső autonómiájának tiszteletben tartása mellett járt el, hiszen annak "nem lehet célja olyan kérdések vizsgálata, amelyek az egyház önmeghatározását, küldetését érintik. Az egyházzal kapcsolatba kerülő személyekkel
összefüggésben történő adatkezelés azonban az adatvédelmi biztos által vizsgálható tevékenység".
Általános követelményként hívja fel Péterfalvi Attila a figyelmet arra: személyes adataival mindenki maga rendelkezik, azok átadása után kérhet betekintést, törlést. Az egyházzal vagy annak bármely szervével kapcsolatba kerülő személy kizárólag csak saját adataival rendelkezhet.
"Amennyiben valaki úgy adja át más személy személyes adatait az egyháznak vagy bármely szervének, hogy ahhoz előzetesen nem szerzi be az érintett személyek hozzájárulását, ezért polgári, illetve akár büntetőjogi
felelősséggel is tartozik" - emlékeztet az ombudsman.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu