Rogán Antal propagandaminiszter 809 milliós forintos megtakarítást rögzített a vagyonnyilatkozatában. Rogán 26 éves kora óta országgyűlési képviselő, elvileg csak a képviselői és miniszteri fizetése járt neki. Rogán alighanem sejtette, hogy vagyonnyilatkozata az érdeklődés középpontjába kerül majd, mert a Kormányzati Tájékoztatási Központ már reggel hat órakor kiadta közleményét, amelyben azt írja:
2020. január 31-én leadott vagyonnyilatkozatomban az előző évhez képest plusz bevételek jelentek meg. Ennek két oka van. Bevételem származik az általam jegyzett elektronikus aláírási szabadalomból valamint válásomat követően az erdőterületeket leszámítva minden ingatlanomat és ingóságomat értékesítettem, más tulajdonom nincsen. Vagyoni helyzetem világos, nyilatkozatomban a hatályos jogszabályoknak megfelelően mindent átláthatóan, részletesen feltüntettem. - A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antallal szemben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!