Több verekedés volt, néhány embert a rendőrök kiemeltek a tömegből a szélsőjobbosok úgynevezett Becsületnapi rendezvényén a Városmajorban. Tőlük néhány méterre ellentüntetők sorakoztak fel, akik folyamatos skandálással próbálták megzavarni a megemlékezést. - írja az atv.hu. - Körülbelül 500 feketeruhás emlékezett meg a Városmajorban. A kordonok mögött pedig pár száz ellentüntető próbálta megzavarni a rendezvényt. Több embert is kiemeltek a tömegből. A demonstrációt a Várban akarták megtartani, de a rendőrség nem adott nekik engedélyt. Fellebbezésüket a bíróság elfogadta, így a Városmajorban kaptak helyet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!