A kormány egy kanadai alapítványon keresztül támogatja 24 millióval az Edda három amerikai koncertjét, amelyeket az „összetartozás éve” részeként és a magyarságtudat erősítésének céljából tartanak. A „nemzetpolitikai célú támogatást” az Edda „Egy ez a tábor” elnevezésű turnéjára adják, a zenekar Daytona Beachen, Los Angelesben és San Franciscóban koncertezik majd – írja a Magyar Hang.
Magyar viszonyokhoz képest nem túl olcsón, 35-45 dollárért árulják a jegyeket, vagyis 11-14 ezer forintba kerül a helyieknek, hogy Amerikában láthassák Pataky Attilát. Hasonló turnét csinált már az Edda tavaly is, akkor Kanadai Magyarok Országos Szövetsége szervezte le Amerika és Kanadába a zenekart, és ennek a szervezetnek ugyanaz a Vaski Gábor az elnöke, aki a mostani turnét támogató Extra Hungariam Alapítványnak is. A Magyar Hang úgy tudja, hogy akkor is a Bethlen Gábor alapítványon keresztül támogatták közpénzből az Eddát, ahogy most is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!