Már 122-en fagytak halálra ezen a télen

A Magyar Szociális Fórum politikai vétkességről ír.

Február 5-ig 122-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma szeptember hideg napjai óta. Húsz nap alatt 27-en fagytak meg. Többségük fűtetlen lakásban hűlt ki végzetesen – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap. Tavaly március végéig 179-en váltak hypothermia áldozatává. A Központi Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó adatai szerint 259-en. A rendszerváltás óta több, mint nyolcezer ötszázan fagytak meg Magyarországon – tájékoztatott az adatokról a Szociális Fórum.

„A tömeges fagyhalál vétkes politikai mulasztás következménye. Annak tulajdonítható, hogy sorsukra hagynak idős, magányos, beteg, magatehetetlen embereket, pedig a magyar társadalom elöregedése államilag szervezett fokozott törődést követelne meg velük, a kilakoltatottaknak pedig nem biztosítanak lakhatást, hanem azt üzenik nekik, hogy gondoskodjanak magukról, a hideg elől pedig vonuljanak a melegbe” – írja az emberjogi fórum. Az MSZF szerint egy év alatt meg lehetne szüntetni a hajléktalanságot, megerősíteni az idősek gondozását szolgáló szociális hálót, és ezzel kiküszöbölni a fagyhalál két fő okát: a lakhatás hiányát és az ellátatlanságot, ha megvolna hozzá a politikai akarat. Mivel nincs meg, az idén is tömegesen arat a fagyhalál.

A Magyar Szociális Fórum szerint a politikai akarat hiányára mi sem világít rá jobban, mint az, hogy kormányszinten elkendőzni és letagadni próbálják a társadalmi problémát, ahelyett, hogy megoldanák. A kormány el akarja hallgattatni azokat, akik tényeket tárnak a nyilvánosság elé a magyar társadalom valós állapotáról, harcolnak az élet védelmében, és számon kérik a kormányon a mulasztást, mely életek ezreibe kerül. „Nekünk mások élete is drága, nemcsak a miénk” – idézte az MSZF Simó Endre alapító-szervező szavait, melyek, a fagyhalál áldozatainak tiszteletére tartott január 27-i Kossuth-téri gyűlésen hangzottak el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet