Két új képzési program indul a Munkaügyi Központ szervezésében

Két olyan új programot is szervez a Vas megyei Munkaügyi Központ, melyek hozzájárulnak a térség munkaerő piaci helyzetének javításához. Az első az Equal: "Esélyteremtés a foglalkoztatásban" elnevezésű projekt, ami azon a felismerésen alapul, hogy a munkaerőpiac szempontjából hátrányos helyzetű emberek általában a megye elmaradott térségeiben élnek, a nagyobb városoktól való távolságuk miatt problémát jelent nekik a foglakoztatási lehetőségekhez és a képzésekhez való hozzájutás. A program célja, hogy ezeken az embereken segítsen, olyan munkahelyeket teremtsen, amelyek távmunkában, elsősorban a teleházakban elérhetőek - tudtuk meg Kovács Istvántól, a Promen Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatójától. Az előzetes igényfelmérést már elvégezték, ennek megfelelően fogják megszervezni a képzéseket, melyek célcsoportjai elsősorban az inaktívak, a 45 év felettiek, a GYES -en és GYED -en lévők és a pályakezdők. A másik program elnevezése: a "Lépj egyet előre", célja, hogy országos szinten 10 - 12 ezer, Vas megyében pedig mintegy 350 felnőtt számára biztosítson ingyenes képzési lehetőséget. Olyan munkaviszonyban állókat oktatnak, akik ezt nem tudják önmaguk finanszírozni. OKJ-s szakmai, valamint felzárkóztató képzéseket szerveznek - mondta el rádiónknak Kámán István a Vas Megyei Munkaügyi Központ osztályvezetője. A programra a Munkaügyi Központokban, valamint a Képző Intézményekben lehet jelentkezni, bővebb információk elérhetőek a Vas Megyei Munkaügyi Központ Honlapján a www.vasmmk.hu-n. Itt hallható a Nyugat Rádió
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek