Jégeső, felhőszakadás jöhet - Vas megyére is figyelmeztetést adtak ki

A szerda délelőtti órákban nyugat felől egy hidegfront közelíti meg hazánkat.

Szerdán az erős gomolyfelhő-képződés mellett az Alföldön és az Északi-középhegység térségében több, a Dunántúlon kevesebb napsütés várható - írja előrejelzésében a kiderül.hu. A nap második felében inkább már csak rövidebb napos időszakok lesznek. Nyugat felől egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Néhol jégeső, felhőszakadás is lehet. A délnyugati szél sokfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon pedig az északnyugati szelet kísérik erős lökések. Zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű, a Nyugat-Dunántúlon lesz a leghűvösebb. Késő este 12, 17 fokra számíthatunk.

Az Országos Meteorológiai Szerint a reggeli, kora délelőtti óráktól kezdetben a Dunántúlon, majd délutántól már a Dunától keletre is többfelé kell számítani intenzívebb záporokra és zivatarokra, melyeket viharos széllökések (70-80 km/h), lokálisan nagyobb mennyiségű (helyenként akár 25-30 mm is lehet) csapadék, valamint kisebb szemű (1-2 cm) jégeső is kísérhet.

OMSZ

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás