A korszerűbb fűtéstechnikának köszönhetően ma már kevesebb gyermek kerül kórházba égési sérüléssel. Megyénkben havonta csupán egy-két esettel találkoznak a Markusovszky kórház csecsemő- és gyermekosztályán dolgozó szakemberek. Amint azt Oroszlán György osztályvezető főorvos a Nyugat
Rádió érdeklődésére elmondta: a legveszélyeztetettebbek az úgynevezett tipegők és a serdülő korosztályba tartozó fiatalok. A szakember úgy véli, az épp csak járni tudó apróságok és a kamaszok is többnyire kíváncsiságuk
miatt szenvednek égési sérülést, az esetek zömében viszont a szülők felelőtlensége is felmerül okként. Hasonlóan vélekedik a Vas megyei Katasztrófavédelem osztályvezetője, Lengyel Lajos, aki szerint sok múlik a gyermekek szülein. Igaz, a tinik gyakran heccből gyújtogatnak, de ilyesmi
csak elvétve fordul elő a megyében. Tüzet egyébként - főleg az elmúlt években volt erre példa - okozhat az elektronikai eszköz meghibásodása, de a nem szakember által felszerelt kazán miatt is gyakran felcsapnak a lángok. Utóbbi eset sokszor halálos kimenetelű - tette hozzá Lengyel Lajos.
Itt hallható
a Nyugat Rádió
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu