A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében felidézi, hogy az elmúlt hetekben is történt három, figyelmetlen autósok által okozott baleset, amelyben a cég négy munkatársa sérült meg.
Egy fertőszentmiklósi és egy polgári dolgozót csigolyatöréssel szállítottak kórházba. Mindkét helyszínen útmenti növényzetgondozási munkát végeztek, és a munkaterületeket megfelelően jelezték fényjelzéssel és terelőkúpokkal. A baleseteket okozó vétkes autósok mégis belehajtottak a munkagépekbe, és életveszélybe sodorták az úton dolgozókat, saját magukat és a többi közlekedőt is - írták.
Hozzátették: Győr-Moson-Sopron vármegyében a dolgozók út szélén álló járművét közéjük lökte a balesetet okozó jármű. Egyiküknek a bal lába sérült meg, egy másik munkatársnak a bal válla kificamodott és eszméletét vesztette, a harmadiknak pedig eltört az egyik csigolyája.
Hajdú-Bihar vármegyében is a dolgozókat szállító tehergépjárműbe hajtott egy személyautó, majd a dolgozók közé csapódott. A balesetben az egyik dolgozó csigolyája eltört, a vétkes jármű vezetője pedig könnyű sérüléseket szenvedett - tudatták.
A tragikus balesetek a közútkezelő szerint elkerülhetőek lennének, ezért azt kérik a közlekedőktől, hogy figyelmesebben vezessenek.