Hétfőn kezdődött el, és március 10-ig tart az általános felvételi eljárás, melynek során a középiskolák szóbeli és írásbeli vizsgák alkalmával győződhetnek meg a gyerekek képességeiről. Az általános iskoláknak február 17-ig kellett eljuttatni a diákok jelentkezési lapjait a középfokú
intézményekhez, de már ezt megelőzte egy központi felvételi. Csak a népszerűbb intézmények, Szombathelyen a gimnáziumok írták elő a központi feladatsor teljesítését, ennek eredményét pedig február 10-ig megkapták a tanulók. Március 16-ig az intézmények közzé tesznek egy ideiglenes
felvételi jegyzéket, melyet a jelentkezők jegyei, illetve felvételi pontszámai alapján állítanak össze. Ebből a jegyzékből a tanulók tájékozódhatnak, hogy van-e reális esélyük arra, hogy felvegyék őket, valamint ha meggondolták magukat még változtathatnak a jelentkezésükön. Husztiné Huszár Lívia a nevelési - oktatási osztály vezetője rádiónknak elmondta, hogy a végleges eredmények április 26-ig fognak kiderülni.
Itt hallható a Nyugat Rádió
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu