„Carne vale", azaz: Éljen a hús! – Velencében karneváloztunk

Ha február, akkor újra velencei karnevál.

Ahogy minden évben, idén is turisták százezrei lepték el Velencét, a csatornák városát, hogy elbúcsúztassák a telet, és köszöntsék a tavasz eljövetelét. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó rendezvény Európa legkedveltebb és egyben leghíresebb fesztiválja. Itt a látogató igazán megtalál mindent, ami csak kell egy ilyen eseményen, káprázatos maszkok, színjáték, fergeteges hangulat.

Az időjárás lehetett volna kegyesebb a turistákhoz, de a rossz idő sem tudta elriasztani az igazán kíváncsi turistákat, akik a világ minden részéből érkeztek. Az utóbbi években egyre népszerűbb a karnevál a kínai és a japán turisták körében is.

A karnevál eredete…
A karnevál gyökerei hosszú évszázadokra nyúlnak vissza. Az oklevelekben először 1094-ben szerepel. Valójában egy ősi római ünnepből, a Saturnaliák felvonulásából - amelyen maszkokat és állati jelmezeket viseltek az emberek - alakult ki a mai fesztivál. A középkorban a Saturnáliák ünnepe pogány szokásnak számított, ezért a korabeli egyház - mivel felszámolni nem tudta - "megreformálta", azaz keresztény vonásokkal igyekezett megtölteni a régi hagyományt.
Az elnevezés a „carne vale" kifejezésből ered - ami annyit jelent: Éljen a hús! -, utalva a nagyböjtöt megelőző farsang időszakára, amikor szabad volt húsételeket enni.

Az Adriai Köztársaság idejében minden tilalmat feloldottak a karneváli időszak idejére és az utcákat, tereket az álarcokba, álruhákba öltözött nép vette birtokába. A szalonokból, kávéházakból a hangos és féktelen mulatozás zaja szűrődött ki. Kötelező volt az álarc viselése, amelyet már akkor is papírmasséból készítettek és díszesen festettek, dekoráltak.
1980-ban, 200 év téli nyugalom után újították fel a velencei karnevált és a központi Szent Márk tér nyüzsgő, álarcos és fantáziadús látogató serege hömpölyög ma már a tereken és a szűk utcákon. Aki ellátogat ezeken a hétvégéken Velencébe, megismerheti ennek az elvarázsolt, romantikus város farsangi, nagyvilági szalonokat utánzó arculatát.

A karnevál szerencsére sokat megőrzött hagyományaiból: a dózse ma is az erkélyéről üdvözli a népet, aztán harsonaszó és léggömbök százai töltik be az eget, az emberek pedig konfettifolyamban úszva kiáltozzák: Viva Venézia! És persze nem feledkeznek meg a karnevál hercegéről sem, akit az első naptól kezdve jól tartottak, igazi fenségként bántak vele, és akivel az utolsó napon bizony elbánnak: máglyán égetik el. Ezzel nem csupán a télnek és a karneválnak vetnek véget, hanem az örök megújulást, megtisztulást is szimbolizálják.

A karneváli forgatag

Amik a velencei karnavált talán igazán egyedülállóvá teszik, azok a maszkok, ennyire igényesen elegánsan kivitelezett maszkokkal és jelmezekkel sehol máshol nem találkozik az ember. A karnevál egyik jellegzetes jelmeze a pestisdoktor, amely a nagy pestisjárvány idejéből maradt fent. A korabeli doktorok és gyógyítók testét köpeny borította, pálcát tartó kezükre kesztyűt húztak, és hatalmas, csőrszerű álarcot viseltek. A fertőzést elkerülendő, a csőrbe gyógyfüveket és fokhagymát is tömtek. Hagyományos öltözék még a bauta vagy banta, azaz a csipkével díszített, velencei selyemből készült kámzsa, amelyhez fekete köpenyt öltenek.

A karnevál két főeseménye a nyitó és a záró nap.

A megnyitó

 A hagyományos „angyal repülésével" (Volo dell angelo) veszi kezdetét a velencei karnevál. A színpompás rendezvény minden évben azzal kezdődik, hogy egy konfettifelhőbe burkolózott ifjú szépség leugrik a Szent Márk téren emelkedő 99 méter magas harangtoronyból az ünneplő tömeg közé. Idén ez a megtiszteltetés Manuela Levorato futónőnek jutott, aki biztonságosan ért földet.

A karnevál búcsúztatása

 Húshagyókedd a karnevál utolsó napja. Ezen a napon búcsúznak el a karnevál hercegétől, és ahogy az első napon mindent odaadtak neki, ekkor mindent elvesznek tőle. Hogy elűzzék a tél rossz szellemét, s hogy valójában véget érjen a mulatozás, szimbolikusan megölik a karnevált. A karnevál hercege élt, evett, ivott, tobzódott, kiszórakozta magát kellőképpen, és ekkor stílusosan búcsút vesznek tőle. Elkísérik utolsó útjára és megsiratják. Az álarcosok kendőkkel törölgetik a szemüket, hogy kifejezzék szomorúságukat. Még bíróság elé is cipelik, rákennek minden rosszat, ami a városban történt, kiszabják rá a büntetést, majd a nép elkíséri a máglyához. A máglyánál az élő alak helyet cserél egy felöltöztetett szalmabábúval, amit aztán tűzre vetnek. A nép zokogást mímel, majd visonganak, és a seprűjükkel ütik a földet. A szalmabábú jelképében az önmagukban rejlő rossztól is búcsút vesznek. A karnevál egyik fontos eleme a tűz. A megtisztulást jelképezi, tűzre teszik a rosszat, és mindenki megszabadul a bűntől. Ezzel a pillanattal a természet végre kilép a télből és visszatér az élethez.