Öt perc alatt 85 autó, ebből elég! – Demonstráció az Öntő utcában

Az illetékesek közül senki nem jelent meg a helyszínen, így kétséges, lesz-e eredménye a félpályás útlezárásnak.

Reggel hét órakor, a késő téli hidegben az Öntő utca teljes hosszában személyautók állták el az egyik sávot, a járdán csupán néhányan csoportosultak. Természetesen több rendőr is jelen volt, de szinte csak nézelődőknek tűntek, a komoly forgalom ellenére az autósok nyugodtan várták ki sorukat, alig néhányan voltak, akik megfordultak és új útvonalat kerestek.

Öt perc alatt 85 autó

Nagy Ferenctől, az egyik szervezőtől megtudtuk, a demonstrációnak két oka is van. Az egyik, hogy a mai napig nem történt meg az utca mintegy harmadán a járda kiépítése, és nem oldották meg a csapadékvíz elvezetését sem. Pedig már „18 évvel ezelőtt betemették a vízelvezető árkot, és a járda tervezett vonalában kivágták a fákat”.
A másik, hogy a Saághy utcát, és az ott lévő hidat sem építették ki, így a 11-es Huszár út és a Szent Imre herceg utca közti forgalom a párhuzamos Öntő utcán halad át, amely „nem alkalmas ekkora forgalom bonyolítására”, a reggeli órákban öt perc alatt 85 autót számoltak meg.

Több évtizedes történet

A demonstráció résztvevőinek elmondásaiból sikerült összerakni a történetet, amely még a 70-es években kezdődött, amikor a város rendezési terve fogalmazta meg a Saághy utcai új út és a híd építését. A 90-es évek közepén az önkormányzat elkezdte az utca egyik felén álló épületek kisajátítását, hogy az út szélesítéséhez elég területe legyen. Az építési engedélyeket azonban folyamatosan megfellebbezték a lakók és a zöldek, ezért azok nem váltak jogerőssé.
Problémát okozott ugyanis, hogy a kámoni arborétum területét érintette volna az út, a környezetvédelmi miniszter aztán három évvel ezelőtt hozzájárult egy területcseréhez, amelynek során a mintegy 0,1 hektáros terület helyett 2,1 hektárt kapott az arborétum.
Később pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal akadályozta meg az engedélyek kiadását, mivel az út mellett álló Saághy-kastély betonoszlopos kerítését, hegesztett vaskapuját és az egy darab tulipánfát megőrzésre méltónak ítélt. Az ügy jelenleg itt tart, időközben azonban a forgalom növekedett, egyrészt egy száz férőhelyes óvoda létrehozásával, másrészt pedig bevásárlóközpontok és benzinkút építésével.

Kártérítési igény

Nagy Ferenc szerint az Öntő utcai lakóknak az állandó balesetveszély, és a házaikban történt értékromlás miatt fogyott el a türelmük. Az épületeken ugyanis kisebb repedések keletkeztek. A szervező úgy vélte, a 42 lakóház értéke egyenként mintegy 4-5 millióval csökkent. Ha a demonstráció nem lesz eredményes, „bíróságra mennek a lakók, ahol kártérítési igénnyel lépnek fel”.

Zsákutca

Magyar Józseffel, a terület önkormányzati képviselőjével sétáltunk el a kastélyhoz. Magyar szerint érthető a jelenlegi zsákutcában lakók aggodalma, a jelenlegi csend helyett egy forgalmas út mellé kerülnének. A kastély területének kérdéses részén odvas fákat láttunk az egy darab tulipánfa mellett. Egy tiltakozó megjegyezte, „ez a fa is beteg”. A szocreál típusú kerítés oszlopai jobbra-balra dőlnek, a drótháló elrozsdásodott. A kapu szintén, hasonlót egyébként bármelyik faluban tucat számra találhatunk. A képviselő mutatja a jelenleg gyalogosforgalomra alkalmas hidat, amelynek átépítése lehetővé tenné a Szent Imre herceg utca megközelítését.

Ciklusokon átnyúlik a felelősség

Magyar József szerint több felelőse is van a kialakult helyzetnek Az első években „egyesek” – környezetvédelmi szempontokra hivatkozva – eltúlozták a problémát, többszöri fellebbezésükkel akadályozták meg a beruházást.
Később az Örökségvédelmi Hivatal vált „kerékkötővé”, az önkormányzat pedig több cikluson keresztül bizonyult tehetetlennek. A képviselő kijelentette, az önkormányzatnak meg kellett volna fellebbeznie a KÖH elutasító határozatát. A „múlt heti közgyűlésen határozat született arról, hogy a költségvetésben biztosítják az anyagi forrásokat” az építkezéshez.

Folytatják

Nagy Ferenc szervező hozzáteszi még, hogy ha nem lesz eredménye a demonstrációnak, folytatják a tiltakozást.
A látottak alapján valószínűleg így fog történni. Nyolc óra után néhány perccel – mivel engedélyük eddig volt érvényes – a demonstrálók csendesen elhagyták a helyszínt, és az Öntő utca forgalma visszatért a „normál” kerékvágásba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet