Egy 48 éves férfi és egy 44 éves nő surrantak be annak a hosszúszegi (Langeck im Burgenland) férfinak a házába, akit egyikük meg is sebesített.
A helyi férfi kedden hazaérkezése után nem sokkal szembesült azzal, hogy betörtek házába. Amikor az egyik elkövetőt kérdőre vonta, illetve fel akarta tartóztatni, ő arcon ütötte az áldozatot, aki megsérült, később a felsőpulyai kórházba kellett szállítani ambuláns ellátásra.
Mint kiderült, a ház hálószobájából a duó készpénzt és egy órát is eltulajdonított. A rendőrség szerint az okozott kár pár száz euró. A nyomozás során sikerült az elkövetők nyomára bukkanni, akik Csajtánál (Schachendorf) akartak átlépni Magyarország területére autójukkal. A két magyar állampolgárságú elkövetőt elfogták és a kismartoni igazságszolgáltatási intézményben előállították.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!