Megszaporodott a nagyvárosokban működő okmányirodák ügyfeleinek száma, ugyanis
az egy éve hatályos törvény rendelet értelmében a lakcím és a vállalkozói
igazolvány kivételével minden okmányt az országban bármelyik okmányirodában el
lehet készíttetni. Ez a változás negatívan érintette a nagyvárosok, így
Szombathely okmányirodáját is, hiszen sok olyan ügyfél keresi fel őket, akik éppen
itt tanulnak, vagy dolgoznak, de állandó lakcímmel máshol rendelkeznek. Emiatt nem
egyszer előfordul, hogy naponta 120-150 ügyfél áll sorban a helyi hivatalban, akiket
sorszám alapján szólítanak a dolgozók. Azok, akik előre be szeretnének jelentkezni
azt az interneten keresztül is megtehetik. Elsőként egy regisztrációra van
szükség a www.magyarorszag.hu, vagy a www.szombathely.hu
weboldalon, és az ott kapott jelszó segítségével feliratkozhatnak a nekik alkalmas
időpontra - tudtuk meg Szabó Erikától a szombathelyi okmányiroda vezetőjétől.
Persze az illetékek összegében is vannak változások, ha valaki névváltozás miatt
az összes hivatalos papírját ki akarja cserélni, akkor az körülbelül 20 ezer
forintba kerül.
Itt hallható a Nyugat Rádió
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu