A hegy tetejéről megszemléltük, hogy fest most a kráter. Nem túl vidám kép tárult a szemünk elé: nagy kupacokba tolt romok, erőgépek nyomai a sártengerben. Korábban mindössze féltucatnyi ember tiltakozott a forgatás megkezdése ellen, arra hivatkozva, hogy a filmesek kiirtják az élővilágot és kizsákmányolják a helyieket, de a borúlátásuk nem vált valóra. A hegy tetején madárcsicsergés fogadja a látogatókat és őzekkel is találkoztunk. Bogdán Károlynak (50) a közelben van a szőlője és szívből sajnálja, hogy lebontják a díszleteket.
Miért nem lehetett legalább egy-két évig megtartani?
Nekem csak hasznom származott a filmesekből, mivel megcsinálták a hegyre vezető, évtizedek óta nagyon rossz állapotban lévő utat. Ahol eddig szinte csak kerékpárral lehetett járni, most az autó is felmegy. Ehhez néhány akácfát vágtak ki csupán, amiket a vihar is rendszeresen kidöntött. Nagyon sokan megtudhatták volna, hol a Ság hegy, ha nem bontják le a díszletfalut, nem értem, miért nem lehetett legalább egy-két évig megtartani azokat mutatott le a kráterba a férfi, miközben egy munkagép éppen egy házat döntött össze. Az iskolások is sokkal szívesebben jöttek volna ide osztálykirándulásra.
A díszletelemek amúgy sem tartósak
Néhányan szidták a filmeseket, de az biztos, hogy nagyon sok helyi, munkanélküli embernek adtak munkát, amíg itt voltak. Az Őrségi Nemzeti Parknál ahova a kráter tartozik másképp gondolkodnak a díszletekről.
Munkatársaim nem jeleztek semmilyen rendellenességet a bontás körül. A kráter növényzetének rehabilitációja miatt gondoltuk úgy, hogy a díszlet fenntartása nem biztosítható. Ezek a házak egyébként sem tartósan időjárásállók, csak a forgatás idejére kellettek. A bontást követően teljesen regenerálódni fog az a növényzet, ami a korábbi időszakban ott volt közölte dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója.
A bontást elnyerő vállalkozótól, Szita Gergelytől megtudtuk, hogy április végéig kell befejezniük a munkát, ellenkező esetben kötbért kell fizetniük. A területen jelenleg alvállalkozók dolgoznak. Információink szerint a bontásra és rehabilitációra 50 millió forint áll rendelkezésre, de ezt az értesülést a vállalkozó nem erősítette meg.
Szerkesztőségünket és információink szerint több napilapot is megkeresett egy nevét nem vállaló férfi, aki számos szabálytalanságra és bűncselekmény kategóriába tartozó esetre hívta fel a figyelmünket. Természetesen ezeket ellenőriztük, de Szita Gergely megválaszolt az ellene felhozott vádakra és iratokkal, engedélyekkel is tudja igazolni az igazát. Véleménye szerint az a vállalkozó állhat a háttérben, aki szerette volna megnyerni a bontási munkálatokat, de nem nyert a pályázaton.
Papp János munkabiztonsági technikus folyamatosan a helyszínen tartózkodik, mivel az amerikai filmesek ragaszkodtak ehhez. Mint mondta, mivel nem szabványos építőipari épületek bontása zajlik, a romokra megvannak a befogadó nyilatkozatok. Rendszeresen ellenőrzi a munkát az Őrségi Nemzeti Park munkatársa is. A területen alpinisták is dolgoznak, akik a meglazult köveket távolítják el a kráter faláról, ezt a munkát eddig is elvégeztették a szakemberek, már ha volt rá pénz.
Most viszont tükörsima út vezet a hegyre