Szlávik János: fel kell készülni az elhunytak számának további emelkedésére

A koronavírus-járványra tekintettel mindenkinek javasolja a jövő héttől elérhető influenza elleni oltások beadását.

Szlávik János az M1-nek nyilatkozva kifejtette, az elmúlt napokban magas Magyarországon a koronavírussal fertőzöttek és az elhunytak száma, és további növekedés várható. Egész Európában emelkedik a fertőzöttek száma, fel kell készülni, hogy Magyarországon is hasonlóan magas számok lesznek, mint például Csehországban és Romániában - tette hozzá.

A főorvos hangsúlyozta, továbbra is a rizikócsoportba tartozókra, az idősekre és a krónikus betegségekben szenvedőkre kell vigyázni, az elhunytak 99 százaléka ugyanis közülük kerül ki.

Szlávik János különösen fontosnak nevezte a rizikócsoportba tartozók megvédését az influenzától, nemzetközi megfigyelés szerint ugyanis megduplázódik a halálozás esélye, ha valaki egyszerre szenved koronavírus- és influenzafertőzésben.

Kiemelte, az influenza elleni védőoltások megbízhatóak, biztonságosak, azokat csak a lázas, beteg, illetve az oltásra allergiás embereknek nem szabad beadni.

Szólt arról is, hétfőn kezdődnek meg a remdesivir nevű hatóanyag klinikai vizsgálatai a Dél-pesti Centrumkórházban, mivel ez a hatóanyag eddig hatékonynak bizonyult az újfajta koronavírussal szemben.

Magyarországon az elmúlt hónapokban is elérhető volt többféle vírusellenes készítmény és ez így marad a közeljövőben is - fűzte hozzá.

A főorvos közölte, a vírusellenes kezelés következtében több beteg sokkal hamarabb gyógyult meg, mint azok, akik nem kapták meg ezeket a gyógyszereket, emellett kevesebb eséllyel kerültek intenzív osztályra és nagyobb valószínűséggel maradnak életben. A vírusellenes készítmények nem csodaszerek, de segítséget nyújthatnak az idős betegek gyógyulásában - mondta, hozzátéve, a most vizsgált gyógyszerek csak a klinikai teszteket követően kerülhetnek a háziorvosokhoz, addig csak kórházakban alkalmazhatóak.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet