Játékgépekkel, plazmatévével és internettel bővül a Kalandváros

Munkagépek vették birtokba a szombathelyi Kalandvárost. Jönnek a játékgépek és az internet terminálok...

Négy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Szombathelyen a 10 ezer négyzetméteren elterülő Kalandváros. A lakótelepi játszóterek sivárságához szokott gyerekeknek és szüleiknek újdonságot jelentett a parkban álló több emeletes, számtalan folyosóval ellátott favár, a hatalmas fa tengeralattjáró, vagy a szokatlan hintákból álló flotta. Jó ötletnek bizonyult az élő fűzfalabirintus, vagy a sövényekkel árnyékolt pad is. Az első év kiemelkedő látogatószámot produkált, de tavaly már visszaesett a parklátogatók száma. A fenntartó – a Városgazdálkodási Kft. – közvéleménykutatást végzett, arra voltak kíváncsiak, miért csökkent drasztikusan a visszatérő vendégek száma?

A fedett homokozó egy 112 cm-es plazmatévével bővül
– Kérdőívet töltettünk ki a szülőkkel, amiben arra is rákérdeztünk, mi hiányzik nekik a parkból, mi az, ami miatt biztosan visszajönnének? A válaszokat az ősszel elemeztük ki. Ebből kiderült, hogy a mai gyerekeknek már nem nyújtanak tartós élményt a modern technikát nélkülöző játékok. Egyszerűen megunják őket – mondta el a nyugat.hu-nak Szendrődi Sándor, a Városgazdálkodási Kft. fejlesztési csoportjának vezetője. – Ezért határoztuk el, hogy lépést tartunk a korral és modern, korszerű játékokkal fejlesztjük a Kalandvárost. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatán 70 millió forintot nyertünk. Ebből finanszírozzuk az új épület felállítását, valamint a tíz internet terminált, a PlayStation és X-Box gépek beszerzését. A fedett homokozó egy 112 cm-es plazmatévével bővül, amin gyermekcsatornák – pl. Minimax, Jetix, CartoonNetwork - műsorát nézhetik a kicsik játék közben. Ez egyedülálló Európában.

Jelenleg munkagépek dolgoznak a parkban
Már elkészült az új épület alapja. A „Gamer Room” névre keresztelt ház azon a területen fog állni, amit korábban azért gyepesítettek, hogy azon napozni lehessen, de erre a célra csupán pár tucatnyian használták naponta, inkább csak gyerekek szaladgáltak rajta. Ki kellett vágni a park két nagy fáját is, de ezek helyett majd díszcserjéket ültetnek, a hiányzó árnyékot pedig egy palatetős árnyékolóval pótolják.

Érdekesség a kicsiknek kifejlesztett félkarú rabló
Az új épület két részből áll majd. Az egyikben a 14 év alattiak találhatnak maguknak megfelelő szórakozást, a másikban pedig értelemszerűen az idősebbek. A kisebbeknek létrehozott játékszobában nem lesznek erőszakos játékok, helyettük készségfejlesztő számítógépes és konzolos játékokkal múlathatják az időt, pl. autóverseny, kincskereső, logikai és társasjátékok. Érdekesség a kicsiknek kifejlesztett félkarú rabló, ami mindössze 10 forinttal működik, és ha szerencséje van a gyerkőcnek – azaz egymás mellé kerül három azonos mókás figura -, akkor a nyereménykiadóban azonnal kipottyan egy csoki, vagy matrica. A nyerési esély egy a négyhez, így egy százas ráfordításával többször is sikerélmény érheti az apróságokat.

A 14 évesnél idősebbek szülői felügyelettel már hálózati játékokat is játszhatnak, ezek között harci szimulátorokat is találtunk
– Felesleges lenne úgy csinálni, mintha ezek a játékok nem léteznének. A gyerekek igénylik ezeket és a kutatások bebizonyították, hogy csapatjátékok erősítik a fiatalok közösségi érzéseit. Abból, hogy a számítógépes játékban fegyver van a hős kezében, még nem következik, hogy az életben is fegyvert ragad a játékos. Inkább itt, felügyelet mellett játszanak, mint az utcán csavarogjanak – mondta Szendrődi. – Az új ház falát fehérre meszeljük, és itt kerül megrendezésre terveink szerint az I. Szombathelyi Graffiti Fesztivál, amire már most nagy az érdeklődés. A napokban induló graffityfest.hu oldalon bővebb információt találhatnak majd a Savaria Karnevállal egyidőben megrendezett eseményről. Természetesen a graffiti iránt érdeklődőket addig is szeretettel várjuk. Szombatonként 14 órától például a kisiskolásokat képzett graffitysek vezetik be ennek a művészi ágnak a szépségeibe.

Az újdonságokkal beerősített Kalandváros május elsejével mutatkozik be, addig a hagyományos fajátékokkal játszhatnak a gyerekek. Közép-Európa legnagyobb játszóparkjának új szolgáltatásai egész Európában egyedülállóak, árai pedig meglepően alacsonyak, így nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy idén nyáron ismét százezer felett lesz a látogatók száma. A játszópark számos hazai és külföldi utaztató cég látványosságai között is szerepel és már a helyi hotelek is előszeretettel említik meg, mint hasznos időtöltést.

Vonatkozó cikkünk:
Sármos-bájos Kalandváros
Krokodil libikóka, boxkesztyű és hálópiramis a Kalandvárosban

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet