Érdekes hírrel rukkolt elő az Ananova hírügynökség hétfőn. A történet
szerint egy nyugat-magyarországi város, Kőszeg nyolc éves lakója elkötötte tanára
autóját, majd a tükrök és az ülés beállítása után hazahajtott 1 mérföldre
(1,5 km) lévő otthonukba. A kis Szabó Ákos szüleit meglepte a dolog, mert úgy
tudták, fiuk nem tud vezetni. Ákoska elmondta, hogy azért lopta el az autót, mert nem
akart gyalogolni. A fiú ellen nem indult eljárás, de az iskolából eltanácsolták.
Eddig a hír, amit talán április elsejei tréfának szántak, csak megkésett. Stubán
Tamás kőszegi rendőrkapitány megkeresésünkre elmondta: semmilyen hasonló esetről
nincs tudomásuk. Pénteken két -jóval idősebb- fiatalember ugyan elkötött egy
autót, de ők fejre is álltak vele a város határában. Néhány nappal korábban
ugyanezt a hírt az AP hírügynökség is világgá kürtölte, helyszínnek
nagyvonalúan az Egyesült Államokat megjelölve. Elképzelhető, hogy valaki
fogadásból, vagy heccből álhíreket próbál elhinteni a nagyvilágban. A hír
hitelességét amúgy is kétségessé teszi, hogyan éri el a pedálokat egy nyolc éves
gyermek különleges kiegészítők nélkül?
A cikk forrása
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.