Május 11-én, csütörtökön 17 órakor nyílik meg Szántó István festőművész fotókiállítása a Szombathelyi Képtárban. A Múzeumi rituálé címet viselő kiállítást Dr. Lőrincz Zoltán művészettörténész és Tóth Csaba festőművész nyitja meg. Az érdeklődők egészen június 18-ig megtekinthetik a művész önálló tárlatát, aki ezúttal fotókat mutat be. A kép és a néző kapcsolatát vizsgálja abból az alaphelyzetből, hogy a múzeumokban a képeket többnyire egymásra halmozzák, holott egy-egy alkotás önálló életre is képes. Szántó István magazinunknak elmondta, a kiállítás témájával azt igyekszik hangsúlyozni, hogy egy képtárban 500-1000 vagy akár még több képet láthat a látogató, de egyszerre úgyis csak 2-3 munkától kaphat igazi élményt. Erről a folyamatról készítette alkotásait, vagyis, arról, hogy a képzőművészeti alkotásokra hogyan koncentrálódik a látogatók figyelme. Olyan művekről készített fotókat, amelyek számára fontosak, és neki valamikor ezt az érzést nyújtották, ezért többnyire régi képtárak anyagát használta fel a műélvezetről szóló tárlathoz. A témában videókat, installációkat és festményeket is készített, de ezúttal a kiállítás egységessége a cél, így csak fotómunkákat állít ki.

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu